2024. 06. 15. szombat

Jolán, Vid
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Szükség van a szabadságharcra?! – Harc az emberi jogokért

Október 23-án Budapest különböző pontjain békés demonstrációt tartottak az emberek, hogy megemlékezzenek e nap jelentőségéről.
Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg¬szállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egy, az ENSZ által elfogadott nyilatkozat, mely összefoglalja a világszervezet álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról. A nyilatkozatot a második világháború borzalmai ihlették és 1948. december 10-én fogadták el. A jogok pedig magukban hordozzák azt, hogy ezzel úgy tudunk rendelkezni, ha mások ezeket tiszteletben tartják és nem ér minket sérelem, ha ezekkel a jogainkkal élünk. Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy 1956. október 23-án nem lehetett biztonságban a magyar ember, ha a véleményét szerette volna kifejezni. Voltak ugyanis akik a káosz üzenetét közvetítve bántalmazták és fenyegették az embereket annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. cikkelye  akkoriban már lefektette véleményük kifejezésének szabadságát.

Az ENSZ 1948-ban azzal a céllal hirdette ki a mindenkit megillető alapjogokat, hogy azt ismerjék és terjesszék. A Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány felismerte, hogy itt az ideje, hogy újra megerősítsük az embereket, legfőképpen a fiatalokat a jogaikban és hogy a tolerancia szigeteit hozzuk létre azáltal, hogy megismertetjük és megtanítjuk nekik, amit talán az új felnövekvő generáció még soha nem is hallott. A FEJ Alapítvány célul tűzte ki, hogy kiveszi a részét a 28. cikkely megteremtésében, mely így szól: „Egy szabad és tisztességes világ. Országunkban és a világon mindenütt megfelelő rendnek kell uralkodnia ahhoz, hogy mindannyian élvezhessük jogainkat és szabadságunkat.”

A következő szabadságharc már elkezdődött és azért küzd, hogy az emberek tudatában legyenek a jogaiknak, melyeket az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás óta sokan még nem ismertek meg, hiszen ahogy L. Ron Hubbard humanitárius is kijelentette: „Az emberi jogokat valóssággá kell tenni, nem pedig idealista álomként kezelni.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek