2024. 10. 12. szombat

Miksa
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Szemét dolgok a Fővárosi Közterület-fenntartónál

Szemét dolgok a Fővárosi Közterület-fenntartónál

Tarlós István néhány hónapja leváltotta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) korábbi vezérigazgatóját, helyére Horváth Bélát nevezte ki. Az új vezérigazgató 10 fős apparátust alakított ki maga körül, ahol igen magas, akár 1,1 millió forintos fizetéseket is osztanak. Nem mellesleg az 1,1 milliós rekorder ugyanannak a ma már nem létező politikai pártnak volt a tagja, amelyben Horváth Béla vezérigazgató is politizált egykor.
Ezzel párhuzamosan munkavállalókat csoportosan küldenek el a cégtől, köztük van például három kiskorú gyermekét nevelő családapa is, aki évek óta becsülettel dolgozik a cégnél, fizetése pedig az említett 1,1 millió forintnak csupán a töredéke. Nemrégiben közölték vele, hogy a létszámleépítés miatt májustól nem tartanak igényt a munkájára.

A szemét dolgok sora sajnos itt sem ér véget. Tudomásunkra jutott, hogy az FKF-nél új beszerzési igazgatót neveztek ki, aki a pozícióra előírt feltételek szerint nem felelt volna meg – a vezérigazgató mégis engedélyezte a szabályoktól való eltérést. Információink szerint az említett személy a Fidesz józsefvárosi önkormányzati képviselője.

A Jobbik felszólítja a Fideszt, hogy nyilatkozzon: igaz-e, hogy az egyik VIII. kerületi képviselőjük beszerzési igazgató lett az FKF-nél? Igaz-e, hogy a szabályoktól eltértek a jó pártkatona kinevezése érdekében?

Egyúttal felszólítjuk a Fideszt, hogy fejezze be azt a képmutató magatartást, hogy „keményen dolgozó kisemberek” érdekeiről beszél, miközben hétköznapi munkavállalókat utcára tesz, köztük kiskorú gyermekeket nevelő nagycsaládos dolgozót is. Ezzel egyidejűleg pedig egyes kivételezetteknek arcátlanul magas fizetéseket oszt.

A Jobbik elutasítja a politikai alapon történő kinevezéseket, mi szakítani kívánunk azzal a rossz gyakorlattal, amelyben nem a tehetség és a rátermettség, hanem a jó politikai kapcsolatok számítanak.

Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján a…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp