2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Salgó László rászolgált, hogy bejusson a legrosszabbul teljesítők versenyébe

Salgó László rászolgált, hogy bejusson a legrosszabbul teljesítők versenyébe

A VIII. kerületi rendőrkapitány alkalmatlanságára a fővárosi Jobbik hónapokkal ezelőtt felhívta a figyelmet és követelte leváltását, Salgó Lászlót mégsem távolították el posztjáról.
Mint ismeretes, Salgó 2011. évi beszámolóját a kerület képviselőtestülete nem fogadta el ez év tavaszán, ezzel is bizonyítva, hogy nem elégedettek a rendőrkapitány munkájával. Feladata teljesítésének minőségét az is jól mutatja, hogy a kerületben ismét mindennapossá váltak a bűncselekmények, a környék lakóinak biztonságérzete gyakorlatilag a nullával egyenlő. A helyzet pedig nemhogy javulást nem mutat, de tovább romlanak az egyébként is áldatlan állapotok a közbiztonság területén.

A fővárosi Jobbik úgy véli, az, hogy Salgó László ilyen állapotokat okozhatott a VIII. kerületben, az a Belügyminisztérium felelőssége, hiszen ez a tárca nevezte ki erre a posztra. Éppen ezért Pintér Sándornak kötelessége, hogy végre eltávolíttassa posztjáról az egyértelműen megbukott rendőrkapitányt. A Jobbik úgy véli, hogy Salgó László kétséget kizáróan rászolgált arra, hogy bekerüljön a legrosszabbul teljesítő rendőrkapitányok közé.

Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője és Pintér Attila, a Jobbik VIII. kerületi önkormányzati képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp