2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Pert nyertünk a Soros-listázó Figyelő ellen

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közösen képviselte azokat a civileket, akik megnyerték a Figyelő ellen a “Soros zsoldosok” listázása miatt indított pert. A bíróság egyértelműen megállapította a jogsértést.


A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ még 2018-ban közösen ajánlott képviseletet a Figyelő című kiadvány ellen azoknak a civileknek, akik felkerültek a “Soros-zsoldosok” listájára. Az érintettek közül Jávor Kata és Szőke Sándor jelentkeztek, akik úgy gondolták, hogy sérti a személyiségi jogaikat az, ha zsoldosként, idegen, gonosz hatalmak végrehajtójaként állítják be azt az értékes társadalmi munkát, amit végeznek.

Az első fokú bíróság megállapította, hogy széles társadalmi rétegek számára, első ránézésre is egyértelműen jogsértő volt a cikk tartalma. Kimondta, hogy a felperesek jó hírnevét sérti az a tényállítás, amely őket Soros György bármilyen akaratának végrehajtójaként, különösen a negatív jelentéstartalmú „zsoldosként” állítja be. A bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a közéleti vitában Soros György az ország ellenségeként jelenik meg, így az, hogy a felpereseket az ő személyével összefüggésbe hozták, ráadásul valótlan tényállításokon keresztül, mindenképpen jogsértő. Nem fogadta el a bíróság a Figyelő védekezését, miszerint a cikk a véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozik.

„Van, volt és lesz értelme kiállni magamért” – emelte ki Jávor Kata, az egyik sértett az ítélet kapcsán. „Amióta az eszemet tudom, mindig kiálltam magamért és az érdekeimért. Nem tehetek róla, így születtem. De szerencsére mára elfogadtam, hogy ilyen vagyok, sőt meg is szerettem.

Amikor összesen ketten pereltük a Figyelőt a közel 300 emberből a listázás miatt, annak ellenére, hogy ingyenes kepviseletet ajánlott fel  a Helsinki és a TASZ, arra is rájöttem, milyen kevesen vagyunk ilyenek.

Mi ma elsőfokon megnyertük ezt a pert. És abban a pillanatban amikor a  bíró „egyértelműen jogsértő”-nek nevezte azt a cikknek nem nevezhető irományt, ami miatt felemeltem a hangom, arra gondoltam, hogy tökmindegy mi lesz a másodfokú ítélet. Mert kimondatott, hogy igazam van.” – hangsúlyozta az egyik pernyertes.

A bíróság kötelezte a Figyelőt, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított következő lapszámban egy teljes oldal terjedelemben tegye közzé a bírósági döntést. A Figyelőt eltiltotta a hasonló jogsértő tartalmak közzétételétől, ezzel is hangsúlyozva azt, amit köztudomású tényként fogadott el az eljárásban: hogy a civilek elleni kampány egy régóta fennálló és jelenleg is tartó állapot, és a jövőben is lehet hasonló cikkek megjelenésére számítani. Ennek alátámasztásaként a bíróság kiemelte, hogy  a cikk közzététele egy olyan országos, valamennyi médiafelületre kiterjedő és huzamos ideje tartó kampány része volt, amelyben Soros Györgyöt a magyar nép ellenségeként mutatják be, az általa támogatott szervezeteket pedig úgy, mint amelyek az ő – a magyar nép érdekeivel ellentétes – akaratát kívánják érvényre juttatni.

A bíróság ítélete szerint a Figyelőnek egy teljes oldalban kell közölnie az ítélet rendelkező részét és annak jogi indokolását is, hogy az olvasók pontosan megismerhessék, mit és miért ítélt jogsértőnek a Fővárosi Törvényszék. Emellett a Figyelőnek fejenként 500-500 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie a felpereseknek és az újságnak kell állnia a perköltséget is.

“Ez a nyertes per is bizonyítja, hogy vannak jogi eszközök a propagandamédiával szemben. A TASZ a munkája során egyszerre védi a szabad sajtó jogait és lép fel a hatalmat szolgáló propaganda lejárató, hazug cikkeivel szemben.” – mondta el Nehéz-Posony Kata ügyvéd.

„Nagyon jó tudni, hogy a független bíróságok politikailag érzékeny ügyekben továbbra is hoznak magas szakmai színvonalon indokolt döntéseket. Különösen akkor, amikor a legrosszabb időket idéző „nép ellenségeként” való listázás jogi megítélése a per tárgya. Ez az elsőfokú ítélet ezért  is különösen jelentős.” – nyilatkozta Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság megbízott ügyvédje.

A Figyelő elleni perben a felpereseket Nehéz-Posony Kata és Tóth Balázs ügyvédek képviselték.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…