2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Nemzetközi összefogás Olaszország megsegítésére

A nemzetközi szolidaritás nagyszerű megnyilvánulásának lehetünk tanúi ezekben az órákban a világ koronavírussal leginkább sújtott országának népével, az olasz néppel – írja a Magyar Szociális Fórum (MSZF) és a Magyar Békekör vasárnap kiadott közös közleményében. Itália azoktól az országoktól kapja a legnagyobb segítséget, amelyekkel se nem határos, se nem szövetségesei.

A Kínai Népköztársaságtól, Kubától és Oroszországtól. Elsőként Kína küldött orvosokat, lélegeztető berendezéseket, védő felszereléseket, mától pedig Oroszország követi. Az orosz légierő szállító repülőgépein nyolc mobil katonai orvosi csapat, speciális fertőtlenítő járművek, és egyéb orvosi felszerelések érkeznek Olaszországba. Az orosz segítség erkölcsi horderejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy olyan államnak segít, amelyik mindmáig szankciókat foganatosít ellene az EU és a NATO keretében.

Vasárnap Észak-Olaszországba érkezik az első kubai orvos csapat is. A kubai népben nagyon eleven az internacionalizmus érzése, hiszen saját bőrén tapasztalhatta, mit jelentett a segítség az amerikai embargó idején. A szocialista szigetország orvosai élen jártak a haiti kolera, és a nyugat-afrikai ebola járvány elleni küzdelemben a 2010-es években.

Annak a különös helyzetnek lehetünk tanúi, hogy Olaszország nagyobb emberi támogatásra számíthat ezektől az országoktól, mint az Európai Uniótól, benne Magyarországtól – állapította meg az MSZF és a Békekör.
A legfrissebb jelentések szerint Itáliában szombaton, egyetlen nap alatt több mint nyolcszázan haltak meg a betegségben, az emberéletben eddig keletkezett veszteség meghaladta az ötezret. (Világszerte 13 ezerre tehető az eddig elhunytak száma.)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek