Abból csinál sikerpropagandát a Fidesz, hogy a kilátásba helyezett járulékkedvezménnyel igyekszik enyhíteni a saját maga által bevezetett megszorító intézkedések hatásait. A jövő évi adótörvények nem segítik azokat a fiatalokat, akik családalapításra vállalkoznának, hiszen a kedvezmény igénybevételéhez legalább két gyermek szükséges. Egy gyermektelen, bruttó 94 ezer forintot kereső 2010-ben még 72 825 forintot, 2013-ban pedig csupán 61 570 forintot kapott kézhez. Az amúgy is arcpirítóan alacsony összeg több mint tizenegyezer forintos csökkenése pedig nem ösztönzi a gyermekvállalást.
A családalapításra vágyó fiatalok helyzetét tovább nehezíti a Gyurcsány–Bajnai-kormányok által 20-ról 25-re, majd az Orbán-kormány által 27 százalékra növelt áfakulcs, a magyar családokra továbbhárított telefonadó, tranzakciós adó, a devizahitelek horribilis törlesztőrészletei, az egekbe szökött élelmiszer- és üzemanyagárak.
A Jobbik kormányra kerülve termelést támogató adórendszert vezet be, mely a gazdagoktól nagyobb mértékű közteherviselést vár el. Emellett 5 százalékra csökkentjük az alapvető élelmiszerek áfáját, szigorú ellenőrző és szankcionáló rendszerrel megakadályozzuk, hogy a multinacionális vállalatok a rájuk kivetett adókat az emberekre terheljék.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese