2024. 08. 1. csütörtök

Boglárka
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Miskolc belvárosában MSZP-s demonstráció

„Stop a hazugságnak, stop a mellébeszélésnek”- címmel szerveztek demonstrációt ma délután a miskolci szocialisták a belvárosban, a Széchenyi utcai Fidesz-pont elé. A rendezvényen jelen voltak az MSZP miskolci országgyűlési képviselőjelöltjei is. A politikusok az ellen tiltakoztak, hogy a Fidesz helyi jelöltjei nem hajlandóak kiállni érdemi vitára, ehelyett „lejárató, mocskolódó” kiadványokat terjesztenek.

 

A Fidesz-KDNP négy miskolci országgyűlési képviselőjelöltje a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe a mai MSZP demonstráció után:

„A mai MSZP történelmi mélyponton van, ezért kétségbeesett és nevetséges a miskolci szocialisták vagdalkozása. Csak a Fidesz támadásából áll a párt kampánya, de ez is azt mutatja, hogy egy korszak végéhez közeledünk. Bár 8 évük volt bizonyítani, de ehelyett a Gyurcsány-Káli-korszak tönkretette Miskolcot, eladósították a várost, növelték a munkanélküliséget, szétverték a közbiztonságot, lehetőséget adtak a szélsőségeseknek. Ezek vitathatatlan tények. Április 11-én a választók meg fogják mutatni, hogy ennek a korszaknak vége.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Villámgyors elfogás Ózdon
Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították. Két ózdi kö…