2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Megvan a nemzet könyve! – Gárdonyi, Wass és Bán a dobogón

Véget ért a Jobbik Ifjúsági Tagozat által rendezett, a bő féléve tartó „A nemzet könyve” elnevezésű programsorozat. A kulturális program döntő fordulójában közönségszavazat alapján alakult ki a 10 legkedveltebb magyar könyv sorrendje, amelynek élén Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye végzett. Az Egri csillagok így egyben a megtisztelő „nemzet könyve” cím nyertese is. A képzeletbeli dobogó második fokát Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet című műve szerezte meg, míg a harmadik legnépszerűbb magyar könyvnek a kortárs Bán Mór Hunyadiak regénysorozata bizonyult.

A Nagy Könyv mintájára megrendezett programsorozat végeredményéből kitűnik, hogy az Egri csillagok továbbra is a legszélesebb körben kedvelt regény – mint ahogyan az a Nagy Könyvben is látható volt –, de egyre olvasottabb és kedveltebb Wass Albert, és a kortárs irodalom nagy szerzője, Bán Mór is komoly olvasottságnak örvendhet. A felfokozott érdeklődéshez számos közéleti szereplő, a magyar kulturális élet kiemelkedő alakjai is hozzájárult, videó-üzenetben ajánlva a döntőbe jutott könyvek valamelyikét, emelve ezzel a verseny minőségi színvonalát. A verseny befejeztével a tervek szerint a közeljövőben az Ifjúsági Tagozat a szerényebb kínálattal rendelkező könyvtárakat a dobogós könyvekkel ajándékozza meg.

Az első tíz könyv sorrendje a közéleti szereplők videóival együtt megtalálható a http://nemzetkonyve.hu/ felületen, amely a program hivatalos oldala. Ezúton is köszönjük a közönség lelkes érdeklődését és részvételét. Egyúttal bízunk benne, hogy sikerült hozzájárulnunk a magyar irodalom gazdagságának bemutatásához, és – ha csak fél évre is – reflektorfénybe állítani a kiváló magyar szerzők sokszor háttérbe szorult műveit.

Farkas Gergely
a Jobbik országgyűlési képviselője
a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek