2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Magyar Békekör a Putyin-Trump találkozó eredményeiről

 A két nagyhatalom közötti viszony normalizálása felé tett első kis lépésnek tartja Putyin orosz és Trump amerikai elnök pénteki hamburgi találkozóját a Magyar Békekör.

A csaknem kétórásra kerekedett hamburgi megbeszélés két legfontosabb eredményének azt tekintik, hogy kitartottak az ukrajnai politikai rendezésről szóló minszki megállapodás mellett, Szíriában pedig tűzszünetet léptetnek életbe a dél-nyugati frontokon. Kis előrelépés történt a Koreai-félsziget nukleáris fegyverektől való mentesítésére irányuló erőfeszítések terén is – vélik tudni. Közös munkacsoportot létesítettek a kibernetikai biztonság szavatolásáért, nevezetesen annak megakadályozásáért, hogy az Internetet terrorista célokra, gyermekpornográfia, pedofilia és öngyilkosságra buzdító propaganda terjesztésére használják fel.

A két elnök utasította a tárgyaláson résztvevő két külügyminisztert, hogy folytassa és bővítse ki közvetlen, személyes együttműködését a kétoldalú kapcsolatok terén, és az ENSZ Biztonsági Tanácsában felmerülő összes nemzetközi témában, beleértve a Koreai-félszigetet is.

Lavrov orosz külügyminiszter „különlegesnek” nevezte az elnökök megbeszélését, és elmondta, hogy mindkét fél saját országának érdekeiből kiindulva közelített a nagy nemzetközi problémákhoz. Ukrajnával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a Nyugat kezdi megérteni, nyomást kell gyakorolnia Kijevre a minszki megállapodás végrehajtása érdekében. A Magyar Békekör ezzel kapcsolatban megjegyezte: a kijevi vezetésben az utóbbi időben felerősödött az a szemlélet, hogy a minszki megállapodást hiba volt aláírni, mert Ukrajnának az Oroszországgal való szembesüléshez fűződik érdeke. Putyin és Trump most megállapodott abban, hogy „külön csatornát” nyit egymás között annak érdekében, hogy a minszki megállapodás alapján előmozdítsák a politikai rendezést. Oroszország szeretné, ha az Ukrajnába küldött amerikai megbízott a közeli jövőben Moszkvába utazna.

Trump szóba hozta Putyinnak az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozást, Putyin pedig arra kérte, hogy tárjon elé bizonyítékot róla, vagy – ha nem rendelkezik ilyennel – vegye tudomásul, hogy a vád alaptalan. Az amerikai letámadás után a beszélgetés normális hangnemben folytatódott, Trump tudomásul vette az orosz elnök állítását – vélik tudni.

Szóba került még az Obama-adminisztráció idején elkobzott orosz diplomáciai javak visszaszolgáltatásának, továbbá az Egyesült Államokban bebörtönzött két orosz állampolgár, Viktor But és Konsztantyin Jarosenko szabadon bocsátásának kérdése – jelentette a Magyar Békekör a találkozóról nyilvánosságra került jelentések alapján.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek