Az MSZP, ahogy eddig is, folyamatosan mondja, ismerteti a programját, ám hiába szólítja fel folyamatosan a Fideszt, hogy ismertesse téziseit, az lényegében nem teszi ezt, miközben elég látványos és érdekes eszközökkel folyik a Fidesz és a Jobbik huzakodása a radikálisok szavazataiért– mondta az MSZP elnöke a miskolci sajtótájékoztatón kedden, amelyet Gúr Nándor megyei elnökkel tartottak közösen.
Bár a kampány folyhat ugyanúgy mint eddig, de ennek, így, kevés értelme van, – fogalmazott Lendvai Ildikó, aki többször is megismételte: három nap, hetvenkét óra, és legalább hetvenkét lehetőség van az értelmes vitára.
Minden pártnak el kellene mondania ebben a három napban: mi az adó- és bérpolitikája, mi az elképzelése a családtámogatási rendszerről, és milyen a nyugdíjpolitikája – mondta az MSZP elnöke, aki hangsúlyozta: a szocialisták programjából mindezek kiderülnek. Ugyanakkor a többi párt programja, elsősorban a Fideszé nem ismerteti ezeket, illetve csak körvonalakban.
A három nap, hetvenkét óra lehetőség arra, hogy a „zsákbamacska politika helyett a zsákokból előugorjék a macska” – zárta Lendvai Ildikó.
-obe-