Molnár Oszkár adta le a legtöbb érvényes ajánlószelvényt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8. számú választókerületben. A választási bizottság ma vette nyilvántartásba a független országgyűlési képviselőjelöltet.
„Három cikluson keresztül voltam országgyűlési képviselő, túl vagyok már jó néhány kampányon, így természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a mandátum sorsa a szavazóhelyiségekben dől majd el – mondta Molnár Oszkár. – Az sem titok, hogy a leadott szelvények többszörösét sikerült összegyűjtenem. Hálás vagyok a választókerületben élőknek a bizalmukért, s kérem, április 11-én szavazatukkal is támogassanak.”
Molnár Oszkárral kapcsolatban tavaly december 14-én döntött úgy a Fidesz országos választmánya, hogy negyedszerre már nem őt indítja. Ennek oka nyilvánvalóan az volt, hogy a politikus nyilvánosan kimondta, amiről a környéken mindenki beszélt: egyes terhes anyák a magasabb pótlék reményében szándékosan ártanak magzatuknak.
Molnár Oszkár azóta is több alkalommal hangsúlyozta: a történtek ellenére sem tagadja meg azt a közel két évtizedet, amelyet a Fidesz tagjaként töltött. A kialakult helyzetben azonban a párt alapszabályában foglalt lehetőségnek megfelelően idén október 31-ig felfüggesztette a tagságát, amiről a helyi szervezetnek és a területi választmánynak nyilatkozott.
Molnár Oszkáron kívül, aki egyébként az egyetlen, aki maga is itt él a választókerületben, még négyen indulnak a mandátumért: szintén függetlenként Horváth Aladár, a Fidesz színeiben Daher Pierre, a Jobbikéban Miklós Árpád és az MSZP jelöltjeként Gúr Nándor. -írja az edeleny.hu.