Ha igaz, amit az N1 TV által közzétett videón egy nyíregyházi vállalkozó állít, akkor Magyarország legsúlyosabb önkormányzati botránya került napvilágra. Ebben az esetben ugyanis nyilvánvaló, hogy Kriza Ákos miskolci polgármester becstelenül, riválisait lejáratva nyerte meg a választásokat.
Ez egyébként jellemző is lenne a módszereire, hiszen tudjuk: a Kriza Ákos által korábban megtett 74 feljelentés mindegyike elbukott, azok az akciók csak azt a célt szolgálták, hogy tisztességes embereket sározzanak be – több millió forint közpénz felhasználásával.
A vállalkozó arról beszélt, hogy a baloldal polgármesterjelöltjének lejáratása volt a feladata. Állítása szerint ehhez több millió forintot, szállást, benzint és eszközöket kapott, ráadásul szerinte ezt az egész becstelen hadjáratot a Kriza Ákos által vezetett polgármesteri hivatalból irányították.
A vállalkozó részletes beismerő vallomással felérő szavainak valóságtartalmát természetesen nem tudjuk ellenőrizni. A rendőrségtől éppen ezért azt várjuk el, hogy azonnal indítson nyomozást az ügyben, Kriza Ákostól pedig azt várjuk, hogy ha az elhangzottak szerinte nem felelnek meg a valóságnak, rágalmazás miatt tegyen büntetőfeljelentést a vállalkozó ellen.
A nyomozás idejére pedig csak egyet tehet Kriza: felfüggeszti polgármesteri tevékenységét mindaddig, amíg nem tisztázza magát!
https://www.youtube.com/watch?v=Jm_4CfQ3d8U
Az MSZP miskolci szervezete