2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kormányon belüli egyeztetést javasol a Jobbik a családpolitika ügyében

Kormányon belüli egyeztetést javasol a Jobbik a családpolitika ügyében

Mialatt a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a kormány családbarát szemléletét igyekszik bizonygatni azzal, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására, addig az igazságügyi miniszter családellenes törvényjavaslattal állt elő. A javaslat a kormánytisztviselők áthelyezésének szabályain lazít, így akinek 10 évnél idősebb gyermeke van, annak el kell fogadnia, hogy akár három órát is kell utaznia a munkahelyére oda-vissza, naponta. A 8,5 órás munkavégzés melletti 3 óra utazás a nap csaknem felét veszi el, így a hét öt napja csupán a munkavégzésről és a fizikai szükségletként jelentkező, éjszakai pihenésről szól, amely a család szempontjából is egyértelműen káros. Ezen kívül évente 50 napra a kormánytisztviselő beleegyezése nélkül is kirendelhetővé válna, azaz más megyébe is irányíthatják munkavégzés céljából. A kormánynak továbbra sem sikerült megértenie, hogy az emberek nem gépek, akik szabadon pakolgathatók.

Nehéz eldönteni: a családbarát pályázat inkább csak egy újabb szemfényvesztő kommunikáció, vagy egyszerűen dr. Trócsányi László igazságügyi miniszterhez nem jutott el a hír a kormány családbarát politikáját illetően? A minisztériumok közti egyeztetésre volna szükség, hogy kiderüljön, általánossá válik-e az a családellenes gyakorlat, amit Lázár János nyíltan hirdetett, miszerint „a Miniszterelnökség sajnos valóban nem családbarát munkahely” és hogy „a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező”. A Jobbik felszólítja a kormányt: tegye egyértelművé álláspontját!

Novák Előd, az Országgyűlés Népesedéspolitikai Albizottságának elnöke, a Jobbik alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp