Egy, az EMMI által készített előterjesztés az egykori Árpád Kórházban hajléktalanok speciális gondozó otthonának létesítését javasolja. A Jobbik elengedhetetlenül fontosnak tartja a hajléktalanszállók bővítését, ellátásuk fejlesztését. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a kijelölt helyszínnek más feladatot kell szánni. Felhívjuk a szakállamtitkárság figyelmét, hogy Újpest és az Észak-pesti régió összességében negyedmilliós lakosságának egészségügyi ellátása romokban hever. Korábban itt működő négy jelentős intézményt az egymást követő MSZP-SZDSZ-es, illetve fideszes kormányok szégyenteljes módon leépítettek vagy bezártak. Így lakat került 2014 júniusában az Árpád Kórházra is, amelynek egy, Újpestet és vonzáskörzetét ellátó baleseti osztálya, valamint egy jelentős költségen kialakított intenzív terápiás osztálya is volt. Az újpesti betegeket a Honvéd Kórházba irányították, amely túlterheltsége miatt képtelen a területi ellátási kötelezettségének maradéktalanul eleget tenni. A Jobbik évek óta szorgalmazza a központi költségvetés tervezésekor az Árpád Kórház felújítás utáni újranyitását, azonban ezt a kormánypártok minden alkalommal elutasították. Kormánypárti vélemények miatt azért, mert az épületek már „bontandó” minőségűek. Különösen érdekes ezek után, hogy az EMMI-előterjesztés szerint „minimális forrásigény bevonásával, rövid határidőn belül” megkezdhetné a működését a kórház.
Az Árpád Kórház újranyitása érdekében aláírásgyűjtést kezdeményezünk.
Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő