2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Kiknek jár extra rezsicsökkentés az Avason?

Kiknek jár extra rezsicsökkentés az Avason?

Mit tesz a miskolci önkormányzat azért, hogy az önkormányzati lakások bérlői rendeltetésszerűen használják a város vagyonát, többek között fizessék a rezsit, tette fel a kérdést a Jobbik azok után, hogy szerintük 2010 óta jelentősen nőtt azon bérlők száma, akikkel szemben az önkormányzat rendkívül elnéző, ha a számlák fizetéséről van szó.
Szilágyi Szabolcs, a Jobbik avasi önkormányzati képviselője elmondta, közérdekű adatkéréssel fordult a városvezetéshez, hogy megtudja, hogyan alakult a Fidesz regnálása alatt a fizetési morál egy olyan lépcsőházban, ahol a lakások többsége a város tulajdonában van. Ha hinni lehet a Fidesz propagandájának, és a város valóban fellép az ingyenélőkkel szemben, kedvező számsort kellett volna kapjak. Ehhez képest az önkormányzati lakások bérlőinél 2010 óta a távhőtartozás 3-ról 6 millióra nőtt, a lakbértartozás 50 százalékkal lett több, a vízdíjhátralék pedig 60 ezerről közel félmillióra emelkedett – ismertette az adatokat Szilágyi.

Úgy látszik, vannak, akiknek extra rezsicsökkentés jár az Avason – ezt már Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője mondta, aki szerint a kasszából hiányzó pénzt a többi miskolcitól hajtja be a város. Mint mondta, nagyon sok miskolci tisztességesen fizetné a számláit, ők mégsem kapnak önkormányzati lakást, míg azok, akik nem fizetik a rezsit, évekig maradhatnak. Jakab Péter szerint a város nem védi meg a tisztességesen fizetőket.

Emlékeztetett arra is, amikor a Jobbik korábban Lyukóvölgyben kiköttette a vizet azoknál, akik éveken át nem voltak hajlandóak fizetni érte, a Fidesz élesen támadta a pártot. Ennek ellenére a Jobbiktól segítséget kérő, korábban 2 millió forint vízdíjtartozást felhalmozó kertszövetkezet adóssága egy év alatt minimálisra csökkent. Ugyanezt az eredményt a Fidesz öt év alatt, százmilliós felzárkóztató programokkal sem tudta elérni – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp