2024. 10. 3. csütörtök

Helga
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Káosz-kormányzás és kivéreztetés – önkormányzatiság az Orbán-éra alatt

Káosz-kormányzás és kivéreztetés – önkormányzatiság az Orbán-éra alatt

Pár héttel ezelőtt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a helyi iparűzési adó egy évre való elengedését kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől. A javaslat átgondoltságát jellemzi, hogy az elnök hamarosan módosított – már csak a kkv-knak kérte meg a kedvezményt, igaz két évre. Az intézkedési terv kidolgozottságát és átgondoltságát az a tény is meghatározza, hogy a kormány ezzel a lépésével nem csupán az ellenzéki vezetésű városokat büntette volna meg, hanem a nagyobb ipari központokkal rendelkező fideszes nagyvárosokat is.

Vasárnap Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere is felemelte a szavát, és egyenest azt írta Facebook-posztjában: „Parragh Úr, a kamara elnöke újra megtámadta a településeket.” – majd a magyar emberekhez fordult segítségért: „Kérem, hogy a demokrácia és az önkormányzatiság alapelve szerint most Önök is mondják el véleményüket! Önök szerint kinek kell döntenie a helyi adókról, az esetleges kedvezményekről (pl. iparűzési adó)?”

Székesfehérvár polgármestere által indított ad hoc szavazás is egyértelműen bizonyította, hogy a józan észnek és a magyar népnek együtt hatalmas ereje van, mivel a kormányt megingatta a saját településvezetőik és az ellenzéki városok polgármestereinek, valamint a magyar emberek tiltakozása. A kormány letett az önkormányzatok drasztikus forráselvonásáról, mivel a hétfői napon Tállai András adózásért felelős államtitkár, a NAV volt vezetője azt mondta: „Az iparűzési adó felfüggesztéséről nincs előterjesztés, a kormány még csak nem is tárgyalt róla.”

A Jobbik Magyarországért Mozgalom aggódva figyeli az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat és azt a katasztrofális káosz-kormányzást, aminek a hátterében az elapadó állami források lehetnek. Azt javasoljuk az Orbán-rezsimnek, hogy ne a magyar emberek és a saját településeink ellen vívjanak szabadságharcot, hanem legyenek bátrak, és fogadják el az Európai Uniós költségvetést, ami képes biztosítani Hazánk gazdasági működtetését a következő időszakban.

Nem a hülyék, hanem a lehetőségek országa kívánunk lenni a vén kontinens szívében. Ehhez pedig szükség van a demokratikus normák és a jogállamiság helyreállítására nem csupán az adópolitika területén, hanem az egész állami működésében – amire legkorábban 2022 tavaszán kerülhet sor – a rezsim leváltásával együtt.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Lombhullató vonatozás Mahócára
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi szezonzáró mahócai vonatozását. Október utolsó szombatján két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasú…