2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Jobbik:Dúró Dóra Facebook-bejegyzése

Dúró Dóra Facebook-bejegyzése (2017.04.25.)

Eszméletlen botrányos tevékenységemet leplezte le páratlan lényeglátással a Magyar Idők hasábjain az oknyomozás csúcsait meghódító újságíró: iskolákat látogatok. Bár szerinte kampányolok, elmondtam neki, hogy bizottsági elnöki és képviselői munkám része kezdettől fogva, hogy intézményeket keresek fel: megválasztásom és a harmadik gyermekem születése után néhány hónappal, 2014 őszén kezdtem bele az azóta is tartó intézménylátogatási sorozatomba.

Eddig hozzávetőleg 50 utam során jártam a nagyobb egyetemeken, kiemelkedő kulturális intézményekben múzeumoktól színházakon át levéltárakig bezárólag sokfélében, keresztény egyházi vezetőkkel tárgyaltam az oktatási és kulturális intézményeik helyzetéről, most pedig budapesti iskolákba látogatok el. Azért, mert érdekel, hogy mik a problémáik, tudok-e segíteni nekik, hogyan zajlik az életük. Az eddigi látogatásaim során soha senkitől meg nem kérdeztem, hogy melyik pártra szavazott. Ezután sem fogom soha megtenni. Tudom, hogy a Fideszben ez a mentalitás ismeretlen, de én ezt képviselem. Mindezekről többek között sajtótájékoztatókon és számos Facebook-bejegyzésben is beszámoltam, de az egyik alkalommal sem érdekelte a Magyar Időket. Milyen kár. 🙁

Ettől teljesen független az a levél, amit ugyan nem értem, hogy miért, de idekevert az újságíró. Mert igen, a bizottsági munka során igyekszem kiállni például a nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkavállalókért, mert felháborítónak tartom, hogy néhány tízezer forintért dolgoznak havonta. És őket tájékoztatom arról, ha az általam vezetett bizottságban róluk van szó. Újabb botrány.

Az írás szakmai színvonalát egyébként jól jelzi, hogy kabinetfőnökömnek sem a nevét, sem a titulusát nem sikerült helyesen leírni, de tényszerű hazugságok is bőven vannak a cikkben. A közoktatás állapotát elnézve persze megértem, hogy a kormány, ha már a saját szakmai teljesítményéről jót nem tud elmondani, legalább a máséról próbál hazudni. Minden intézményben nagyon felkészülten, nyitottan vártak, és több helyen elmondták, hogy magától még soha nem látogatta meg őket bizottsági elnök. Ez is milyen kár.

Úgy érzem, nem nekem kell megmagyaráznom, hogy miért érdekel a szakterületemhez tartozó intézmények élete szakpolitikusként, hanem azoknak a kormánypárti politikusoknak kellene, akiket nem érdekel…

Dúró Dóra, az oktatásért felelős Kulturális Bizottság elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek