2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik: Igazságot és azonnali segítséget a magyar vendéglátóknak!
royal_magazin_PNG

Jobbik: Igazságot és azonnali segítséget a magyar vendéglátóknak!

A magyar vendéglátóhelyek jelentős része önhibáján kívül, rajta kívül álló okok miatt került bajba. Elkeseredett, csőd szélén álló magyar vállalkozók kétségbeesésükben nem tudják, hogy mit tegyenek a túlélés érdekében?
Pénteken az egyik ilyen budapesti étterem is kinyitott, és – szerintük a járványügyi szabályokat betartva – elviteles akciót hirdetett a vásárlóinak. Ha hihetünk a híradásoknak, akkor az üzlethelyiségbe egyszerre csak négy vásárlót engedtek be, ügyeltek a távolságtartásra és a maszkhasználatra, illetve az egyéb védelmi szabályokra is külön táblán hívták fel a vásárlóik figyelmét. Mindezek ellenére – a helyszíni beszámolók és a tudósítások szerint – az étteremhez egy teherautónyi rendőr érkezett, elzavarták a vásárlókat, 60 napra bezáratták az éttermet, de, hogy pontosan mit vétettek, azt nem közölték az étterem tulajdonosaival. A Jobbik értetlenül áll a történtek előtt.

A néppárti Jobbik azonnali és hathatós segítséget követel a magyar vállalkozóknak és munkavállalóknak! A magyar vendéglátás gyakorlatilag romokban hever, eladó és kiadó táblák tömkelege mutatja az egyre jobban begyűrűző ágazati válságot. Ugyanez a kilátástalanság igaz a fitnesztermekre, a rendezvényszervezési üzletágra és még számos szektorra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!