2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Irán: amerikai szankciók kontra kollektív biztonság

Irán: amerikai szankciók kontra kollektív biztonság

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken leszavazta azt az amerikai kezdeményezést, hogy hosszabbítsák meg az Iránnal szemben október 18-án lejáró szankciók határidejét – jelentette a Magyar Békekör szombaton.

A washingtoni kezdeményezést annak ellenére terjesztették a BT elé, hogy Trump elnök egyoldalúan felmondta az Iránnal kötött sokoldalú nemzetközi atom-megállapodást (JCPOA), szakítva a jogi alapját képező 2231. számú határozattal, melyet a Biztonsági Tanács 2015 július 20-án egyhangúlag megszavazott.

A BT-ben csak Dominika szavazott az Iránnal szembeni szankciók meghosszabbításának tervére, a többiek tartózkodtak, Kína és Oroszország pedig ellene szavazott.

Az orosz külügyminisztérium mielőbbi videó-tanácskozást kezdeményezett Iránról a BT öt állandó tagja, valamint Németország és Irán legfelső vezetői között, és javasolta, hogy az érintett országok külügyminiszterei készítsék elő a csúcs videó konferenciát. De Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közölte, hogy nem ér rá. A moszkvai külügyminisztérium ezért az alábbi Twitter-üzenettel fordult Donald Trump amerikai elnökhöz: „Úgy hallottuk, Önt nem tájékoztatták Putyin elnök kezdeményezéséről. Erről dióhéjban annyit, hogy mi biztonságot szeretnénk a Perzsa-öbölben. Nyugodt lehet, Elnök Úr, az orosz külügyminisztérium tájékoztatni fogja Önt akkor is, ha Pompeo külügyminiszter Úr nem ér rá”. (A Twitter üzenethez angol nyelven csatolták az orosz javaslatot.)

Putyin olyan „biztonsági mechanizmus” közös kialakítását szorgalmazza a JCPOA szerződésben érintett hét államnak, amellyel elkerülhetik a konfliktussal fenyegető feszültség kiéleződését az Öbölben, és kollektíven szavatolhatják a térség biztonságát.

A Békekör megjegyezte: az Egyesült Államok elszigetelődni látszik Iránnal szemben követett politikájában. Az Irán elleni szankciók kiterjesztését még az USA olyan NATO szövetségesei sem szavazták meg, amelyek a BT állandó tagjai. Franciaország és Nagy-Britannia tartózkodott az amerikai javaslat megszavazásától.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp