2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Három hete küzdünk a digitális tanrenddel, de nincs segítség

Boldogság van szerte a rendszerben – szó szerint ezt nyilatkozta Maruzsa Zoltán négy nappal a tanórán kívüli digitális tanrend bevezetése után. A köznevelésért felelős államtitkár kijelentése inkább zavarba ejtően megmosolyogtató, mint szakmai megnyilvánulás, hiszen egy szakembertől többet várunk, bár az is igaz, hogy őt a köznevelésben eltöltött tapasztalatai nem segítik.

A tanárok, a diákok és a szülők harmadik hete küzdenek a digitális tanrend kihívásaival, és ebben szinte semmilyen kormányzati segítséget nem kapnak. Az, hogy ez a rendszer a március 13-i bejelentés után március 16-án föl tudott állni, csak és kizárólag a pedagógusok érdeme! Tisztelet nekik ezért is! Az Orbán-kormány tíz éve alatt az oktatásban sem készült fel a kor kihívásaira. A rendszerbe számolatlanul folyt a pénz, legtöbbször a haveri cégeket zsírozva, vagy máig tisztázatlan módon felhasználva. Utóbbira jó példa Boldog István ügye is.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár 2016 januárjában belebukott a pedagógusok tiltakozásaiba, aztán szinte azonnal (2016. február 15-én) kinevezték a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztosnak. Czunyinénak ezt a pozícióját 2018. február 15-én Orbán Viktor változatlan feladatkörrel megerősítette, bár a www.kormany.hu portálon a kormánybiztosoknál nincs feltüntetve a neve.

A kormánybiztos: a) a digitális tanítási és tanulási környezet koncepciójának kidolgozásával, b) az oktatási rendszer digitális tananyagai előállításának koordinációjával, valamint c) a digitális tanítási és tanulási módszer bevezetésével lett megbízva. Arról ne is nyissunk vitát, hogy a c pontban jelzett feladatkör 2016-ról 2018-ra sem változott, tehát két év alatt sem sikerült megvalósítani a célokat! Arról sem érdemes vitatkozni, hogy Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztosi tevékenysége mennyire segítette 2020. március 16-a óta a tanárok, diákok, szülők digitális oktatási munkavégzését. Pedig készült 2016 júniusában egy csaknem 160 oldalas szakmai anyag Magyarország digitális oktatási stratégiája címmel, amely az oktatás minden szegmensére kitérve végzi el a helyzetelemzést, fogalmaz meg célokat és tesz ajánlásokat az ágazat szereplői számára.

A Jobbik fölszólítja a felelős minisztert, Kásler Miklóst, hogy tájékoztassa közvéleményt arról, hogy ilyen tárgyi és személyi feltételek mellett a köznevelésben miért nem lett előkészítve a digitális oktatásra való zökkenőmentes átállás? Tájékoztassa nyilvánosságot arról is, hogy a kormányzat milyen szerepet vállalt az intézmények munkavégzésének segítésében 2020. március 16-a óta? Kérjük arra is az Orbán-kormányt, hogy fontolja meg a NAT szeptemberi bevezetését, hiszen célszerű lenne a mostani távoktatás tapasztalatait is beépíteni az átfogó modernizálásba!

Csányi Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, közoktatással foglalkozó szakpolitikusa

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek