Magánokirat-hamisítás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője ismeretlen tettes ellen. Alakilag hamis sürgősségi indítványt adott be a 2012. február 23-án tartandó közgyűlésre a Magyar Szocialista Párt Miskolci frakciója nevében Varga Gergő képviselő. A sürgősségi indítvány első oldalát – az összeállítóként feltüntetett – Földesi Norbert képviselő nem írta alá. Az indítvány utolsó oldalán Bartha György, Bazin Géza, Földesi Norbert, Dr. Mokrai Mihály, Dr. Simon Gábor, Dr. Tompa Sándor és Varga Gergő szocialista képviselők aláírása szerepel, az aláírások azonban az igazságügyi szakértő véleménye szerint nagy valószínűséggel „számítógépes utómunka” eredményei. A sürgősségi indítvány így alakilag hamis. Az ügyben a B-A-Z megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága megkezdte a nyomozást.
HÁTTÉR:
A februári közgyűlésre az MSZP frakció sürgősségi indítványt kívánt előterjeszteni, a Miskolc Holdingot érintő témában. Az indítvány napirendre tűzéséről szóló szavazás előtt azonban dr. Csiszár Miklós jegyző törvényességi aggályokat fogalmazott meg.
A jegyző elmondta: az SZMSZ értelmében egy sürgősségi indítvány benyújtásához hat hiteles aláírás szükséges, a szakértői vélemény alapján az MSZP által beadott indítványon szereplő aláírások azonban bélyegzővel is születhettek, de a szakértő bizonyos jelek alapján leginkább azt valószínűsíti, hogy „számítógépes utómunka” műve. A jogi bizottság ezért úgy döntött, hogy az indítvány törvényességi szempontból nem alkalmas arra, hogy a közgyűlés elé kerüljön.
Dr. Csiszár Miklós, Miskolc jegyzője már akkor bejelentette, hogy az ügynek büntetőjogi következménye lehet.