2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Habony Árpád kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeum előtt

Habony Árpád kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeum előtt

Saját képzőművészeti alkotásokkal érkeztek a Szépművészeti Múzeumhoz az Ifjú Demokraták aktivistái péntek délelőtt. Akciójukkal elismerésüket kívánták kifejezni Habony Árpád művészetkedvelő életvitele előtt. Mint az elmúlt napok sajtóhíreiből kiderült, a kormányzati tanácsadó faláról nem a kurvák potyognak, hanem inkább XVIII – XIX. századi műalkodások lógnak rajta.

Mint Miyazaki Jun, az IDE alelnöke elmondta, örömüket fejezik ki amiatt, hogy Magyarország a kultúra területén is jobban teljesít. Hiszen ma már olyan lazán lehet több tíz milliós festményeket is kölcsönözni, mint könyvet a könyvtárból. Javaslata szerint még lehetne jóárasítani a konstrukción, hogy csak egy havi BKV bérlet árába kerüljön a festménykölcsönzés.

Az IDE a Szépművészeti Múzeum elé ragasztott ki néhány Kerényi Imre-díjas alkotást, az ezeket készítő fiatal művészeket pedig instant tagságra javasolja a Magyar Művészeti Akadémiában. Ilyen mű például a „Habony és a nyugdíjasok”, az „Ibizai éjszaka”, a „Fehér csík”, valamint a miniszterelnökről készült portré, a „Bújócska a függöny mögött”.

A fiatal alkotók műveiket ingyen és bérmentve felajánlják Habony Árpád számára, egyetlen kikötésük van csupán. Az így megspórolt bérleti díjat kérik, hogy Andy Vajna kaszinóiban játssza el a tanácsadó, ne pedig valami spanyol lebujban. Elvégre fontos, hogy ez az összeg is inkább az új magyar tőkésosztályt erősítse.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp