Ötvennyolc éve gyilkolták meg Nagy Imrét és társait. A törvényes miniszterelnöknek tett hazug ígérettől a bitófáig vezetett az út. Tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk a mai napon.
Harmincegy évvel később, 1989. június 16-án, a mártír miniszterelnök és társai megrendítő és egyben felszabadító újratemetésének napján végre szépnek látszott a jövő. Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József újratemetése sírba tette a Kádár-rendszert és rehabilitálta az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Az ország tele volt reménnyel. Milliók hittek abban, hogy Magyarország köztársaság lesz, a szabadság, a demokrácia és a társadalmi szolidaritás otthona. Élt a remény, hogy hazánkat végérvényesen a Nyugathoz kötjük, a diktatúra elleni felkelés magasztos emléke pedig örökre száműzi a diktatúra gondolatát is.
Ma már tudjuk, nem ez történt. Ismét itt az önkény uralma, a nevezetes nap egyik szónoka, aki akkor a szovjet csapatok kivonását sürgette, ma azon mesterkedik, hogy visszahozza a zsarnokká vedlett orosz elnök világát, elhagyni készül az európai közösséget, egyúttal a jelképes hatodik koporsóba temette a mai magyar fiatalok álmait és jövőjét.
Nekünk, demokratáknak lesz a feladatunk, hogy fenntarsuk1956 üzenetét, az önkény elleni fellépés létjogosultságát, igényét és igazságát. Magyarország népe ma is elégedetlen, de magában forrong. Az 1989-ben a jog és lehetőség, miszerint van választásunk, mint kiderült, csak remény volt. De ez a jog és lehetőség ma is létezik. Egymásra kell találnia a demokratáknak, hogy felléphessünk az önkény ellen – különben előbb-utóbb a nép fog felkelni, és azt egyetlen tisztességes magyar ember nem kívánhatja.
Gyurcsány Ferenc
Elnök
DK
