2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Gyöngyösi Márton Facebook-bejegyzése: Hát akkor sok sikert, Elnök asszony!

Hát akkor sok sikert, Elnök asszony! – Nem támogattam Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság elnöki székébe
Ahogy itt is kifejtettem, nem tartom elfogadhatónak azt, ahogyan az európai kormány- és államfők az európai emberek feje fölött, zárt ajtók mögött döntöttek, holott éveken át nem ezt ígérték. Kétségeimmel nem voltam egyedül: von der Leyen nagyon szűk többséggel, 383 igen szavazattal a 327 nem és 22 tartózkodás ellenében, pár vokssal ugrotta meg a küszöböt. Noha a nagy európai pártcsaládok közül több is támogatását ígérte neki, a titkos szavazáson a szocialisták nagy része nem támogatta, és lehet, hogy még sajátjai, a néppártiak egy része sem. Sosem fogjuk megtudni.

Amit most tudunk, hogy van egy gyenge legitimitású, alkuk árán megválasztott vezető, aki mögé olyan politikai erők is beálltak, akik ellen von der Leyen valószínűleg politikai hadjáratot vezet majd a következő öt évben, már ha ígéreteit beváltja.

A módszereket illető fenntartásaim ellenére ugyanis von der Leyen programjának számos elemével egyetértek: igenis, legyen demokratikusabb az Európai Unió. Igenis, lépjenek fel az olyan önkényurak ellen, mint Orbán Viktor, és kérjék rajtuk számon az európai értékek betartását. Igenis, építsünk egy erősebb, biztonságosabb, jobb Európát.

Remélem, hogy von der Leyen át fogja tudni hidalni a nagy céljai és a gyenge legitimitása közötti ellentétet, és tudni fog majd nemet mondani azoknak az Európa-ellenes politikusoknak, akik esetleg majd hamarosan megjelennek nála a markukat tartani. Őszintén remélem.

Nem támogattam Ursula von der Leyent, de most mindannyiunk érdeke, hogy sikerrel járjon, ezért őszintén szurkolok neki, hiszen Európa nem a zárt ajtók mögött alkudozó politikusoké, főleg nem az egyre jobban elszigetelődő Orbán Viktor-féle hisztipolitikusoké, hanem miénk, embereké, akik benne élünk. Kívánom, hogy Ursula von der Leyen sikeressé tegye Európát és benne Magyarországot.

Én a magam eszközeivel szintén ezen fogok dolgozni. Az emberek Európájáért és egy biztonságos, kiszámítható Magyarországért.

Elnök asszonynak pedig sok sikert és kitartást kívánok!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek