2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Gyermekvédelmi intézmények kapják meg az útiköltség összegét

Az Európai Régiók Gyűlése 270 európai régiót tömörít, melynek a magyar megyék is tagjai. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyét közvetlenül is érintették a közgyűlés napirendi pontjai, de közvetve az összes magyar megyét érintő témák is felmerültek, ezért szakmailag indokolt volt az Azori-szigeteki út – tájékoztatta a sajtó képviselőit Mengyi Roland Borsod Abaúj-Zemplén Megye közgyűlésének elnöke hétfőn.


A grémium idei közgyűlésén fogadta el a Páneurópai Roma Stratégiát, melyet Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlése kezdeményezett és terjesztett elő – mondta Mengyi Roland.

A stratégia megtárgyalása és elfogadása mellett egy másik fontos szakmai tartalma is volt az eseménynek, mégpedig abból fakadóan, hogy 2012. január 1-jétől a magyar megyei önkormányzatok feladata a területfejlesztésre és a területrendezésre fog fókuszálni – emelte ki. Hozzátette: ezért az Európai Régiók Gyűlésének elnöke lehetőséget teremtett, hogy az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosával eszmecserét folytathassanak a magyar megyék vezetői.

Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a kialakult helyzetről szólva kifejtette: a helyszínt nem a meghívottak, hanem az Európai Régiók Gyűlésének vezetése határozta meg. Hozzátette: ők is jobban örültek volna egy hazánkhoz közelebbi helyszínnek.

Kiemelte: a közgyűlés minden évben egyszer ülésezik, amikor a folyó ügyek megtárgyalása mellett határozatokat fogad el.

A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke ugyanakkor rámutatott, hogy közszereplőként figyelemmel kell lenniük az emberek érzékenységére és a közhangulatra is. Mint mondta: éppen ezért arra az elhatározásra jutottak, hogy az útiköltséget – hozzávetőlegesen 200 ezer forint fejenként -, megyei gyermekvédelmi intézmények részére ajánlják fel.

Újságírói kérdésre válaszolva Gelencsér Attila kifejtette: három részből áll össze az út költsége; a kint tartózkodás költségeit az Európai Régiók Gyűlése fizette, a repülőjegyek árát a Megyeijogú Önkormányzatok Országos Szövetsége állta, illetve a résztvevők napidíjban is részesültek, amit – Gelencsér szavai szerint – a legtöbben nem vettek fel, de akik igen, már azok is visszafizették.

Mint ismert az egyik bulvárlap a napokban arról számolt be, hogy fideszes politikusok annak ellenére utaztak el a Portugália autonóm körzetének számító, ám onnan 1500 kilométerre, az Atlanti-óceán közepén fekvő nyaralóhelyre, hogy „a költségeket (utazás, szállás, ellátás) a meghívottak, vagyis főként a nehéz anyagi helyzetben levő megyei önkormányzatok állták, amelyek súlyos adósságait néhány hete vállalta át az állam.

A közgyűlési elnökök és a frakcióvezető egyeztetéséről Krakkó Ákos, a képviselőcsoport sajtófőnöke azt mondta: Lázár János elismerte a megyei közgyűlési elnökök szakmai útjának fontosságát, azonban tájékoztatta őket arról, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az amúgy szakmailag indokolt út sokakban ellenérzést válthat ki. Ahogyan Lázár János a délutáni egyeztetés előtt tartott sajtótájékoztatóján is elmondta, megismételte: nem jogi, hanem etikai kérdésnek tekinti az ügyet, így annak további kezelését a közgyűlési elnökökre bízta – közölte a sajtófőnök. A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI megkeresésére később tudatta azt is, hogy a megyei közgyűlési elnökök a saját pénzükből fizetik azt a fejenként körülbelül 200 ezer forintot, amelyet gyermekvédelmi célokra ajánlottak fel.
(fidesz.hu)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek