Nem igaz, amit Orbán Viktor állít, ők nem a béremelés kormánya. A dolgozók csak néznek, milyen keveset ér a pénzük.
Nem a béremelés, hanem a bércsökkentés kormánya az Orbán-kabinet. Mindezt Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi bizottságának szocialista elnöke, az MSZP alelnöke jelentette ki pénteken Miskolcon, a miniszterelnök keddi kijelentésére is reagálva.
Mint ismert, Orbán Viktor a Liga Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi budapesti megbeszélése után azt fejtegette, hogy ők a minimálbér-emelések kormánya, a gazdasági ésszerűség határain belül.
Gúr Nándor ezzel kapcsolatban elmondta: a Fidesz egymillió új munkahelyet ígért választási kampányában, ám két év alatt semmit sem sikerült elérnie. Nem tesznek mást, mint a közmunka-programban részt vevők számával manipulálják a statisztikai adatokat, igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha többen dolgoznának a versenyszférában, mint kormányzásuk kezdetekor. Nem dolgoznak többen, sőt, sokkal kevesebben: felelőtlen gazdaságpolitikájuk miatt ma már szinte naponta érkeznek hírek elbocsátásokról, üzemek bezárásáról.
Hangsúlyozta: ma a pályakezdő fiatalok 28 százaléka „az utcán kezdi az életét”, a regisztrált munkanélküliek 47 százaléka tartós munkanélküli, meghatározó részük 50-55 éves.
Szerinte az Orbán-kormány által bevezetett egykulcsos adóval a gazdagok jártak jól, az adójóváírás kivezetése a kisembereket sújtja. A bérek vásárlóértékének csökkenése is őket érinti a legérzékenyebben. Kijelentette: az elmúlt két év során a bérek nem növekedtek, ellenkezőleg, inkább csökkentek. A nettó minimálbér 2010-ben például 60 ezer 200 forint volt, ám az most sem sokkal több, még a 61 ezer forintot sem éri el. Vásárlóerő-értéke viszont csökkent, mintegy 10 ezer forinttal.
Ma a nettó átlagbér 147 200 forint, ami ugyan 1,7 százalékkal több, mint egy éve, a dolgozók kézhez kapott jövedelme viszont a 6 százalékos infláció miatt a tavalyihoz képest mégis kevesebbet ér. Miskolcon ás Borsodban ráadásul a nettó bér 15-20 százalékkal még el is marad országos átlagtól, így az itteni embereket sújtja leginkább ez a trend.
Emlékeztetett arra is, hogy a szocialista kormányok idején a közmunkások a mindenkori minimálbért, 2010-ben a már említett nettó 60 ezer 200 forintot kapták. Az Orbán-kabinet viszont gyorsan bevezette a közfoglalkoztatási minimálbért, azt a bizonyos nettó 47 ezer forintot. De ez a mai 47 ezer forint az elszabadított infláció, a brutális áremelkedések miatt már nem a 2010-es árakon mért 47 ezer forintot éri, hanem annál jóval kevesebbet.
Hangsúlyozta: a bérből és fizetésből élő emberek helyzetén mindenképpen javítani kell, ehhez pedig kormányváltásra, szocialista kormányra van szükség.
Forrás:északonline