2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Feljelentés a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége ellen

Feljelentés a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége ellen

A mai napon a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége a Jobbik Villányi úti pártirodájánál tiltakozott, ahol azt állították egy 2006-os elszámolási vita kapcsán, hogy tartozom egy építési vállalkozónak. Ezúton kijelentem, hogy nem tartozom, sőt az építési vállalkozó által okozott kár rendbe tétele, illetve az el nem végzett munkák sokkal többe kerültek, mint az általa követelt összeg. Ennek bizonyítására szakértői vélemények és különböző dokumentumok a rendelkezésemre állnak. Többször felajánlottam, hogy forduljunk a független magyar bírósághoz, ám erre hajlandó a vállalkozó nem volt.

Az külön döbbenetes, hogy a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége politikai útra tereli két magánszemély vitáját, hiszen a Jobbiknak semmi köze nincs ehhez a 2006-os elszámolási vitához.

A holnapi napon becsületsértésért és rágalmazásért feljelentést teszek a VÉSZ ellen, illetve minden olyan sajtóorgánummal szemben, akik megkérdezésem nélkül adnak hírt az eseményről.

Pörzse Sándor országgyűlési képviselő

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp