Ételosztást tart az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci szervezete december 22-én 12 órai kezdettel Miskolcon, az Újgyőri főtéren, a volt Vasas Művelődési Ház előtti közterületen.
Az ételosztás része annak a hagyományos karitatív akció-sorozatnak, amelyet az MSZP több mint húsz éve szervez, s amelynek idei programjait dr. Varga László országgyűlési és dr. Simon Gábor önkormányzati képviselő, az MSZP megyei, illetve miskolci elnöke ismertette december elején. Akkor elmondták: Miskolcon és a megyében is egyre több a nehéz helyzetben élő család, egyre több a nélkülöző gyerek, nagyon sokan szorulnak segítségre.
Felhívásukra rengeteg felajánlás érkezett, elsősorban ruhanemű, tartós élelmiszer és gyermekjáték. Ezek egy részét a Vesebetegek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének adták át a héten, a többit a rászoruló családok otthonába szállítják ki a párt politikusai, aktivistái.
Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci szervezete