2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Előzetes regisztráció helyett alapfokú iskolai végzettséghez kötné a választójogot a Jobbik

Előzetes regisztráció helyett alapfokú iskolai végzettséghez kötné a választójogot a Jobbik

A Fidesz ismét saját hatalmi érdekeit érvényesíti a választójogi szabályok kialakításakor, ahogy tette azt az egyéni kerületek határának saját maga általi meghúzásával is. Az előzetes regisztráció bevezetésével a korábbi kormánypárti kommunikáció is megsemmisült az egyszerű, egyfordulós és költséghatékony választási rendszerről, hiszen így gyakorlatilag ugyanúgy kétszer kell elmenni a voksolás céljából. A Jobbik volt az egyedüli ellenzéki párt, amely részt vett a Fidesz által kezdeményezett, ötpártinak tervezett egyeztetéseken, amelyeket azonban épp a kormánypártok nem vettek komolyan, hiszen hónapok óta nem került sor megbeszélésre, gyakorlatilag csak a konzultáció nyilvános hangoztatásáig jutottak el Lázár Jánosék.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint az előzetes regisztráció nem akadályozza meg azt a csalási gyakorlatot sem, miszerint az írástudatlan, szegényebb, többségében cigány népesség szavazatait az elmúlt húsz év pártjai ételért-italért, néhány száz forintért megvásárolják. A nemzeti ellenzék azt javasolja, hogy a választójogot inkább kössük alapfokú iskolai végzettséghez, hiszen aki írni-olvasni sem tud, az nem képes arra sem, hogy felelős döntést hozzon az ország vezetéséről.

Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp