2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Egy gyilkos után nem nyomoznak így

A Jobbik szerint vérlázító és felháborító az, hogy mára „állam az államban szinten működik” az igazságszolgáltatás, ráadásul már nyomozati szakaszban is. Mint ismert, sajtóértesülések szerint 26 embertől vettek DNS-mintát az Orbán Viktor miniszterelnök lányának lakodalmán történt telefonlopások miatt.

 

Példátlan, hogy Magyarországon két mobiltelefon eltulajdonítása miatt 26 embertől vesznek DNS-mintát, miközben súlyos, életellenes bűncselekmények során sem ilyen aktív a hatóság. Az is érthetetlen, hogy egy ilyen ügyben miért a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) életvédelmi osztálya folytat nyomozást.

Egy DNS-teszt nagyjából 150 ezer forintba kerül, ami 26 esetben már majdnem négymilliós összeg. A két ellopott iPhone új piaci értéke 250 ezer forint körül mozog összesen, tehát arányban sincsen a nyomozás költsége az okozott kárral.

A Jobbiknak azzal nincs gondja, hogy a hatóságok ilyen elánnal végzik a munkájukat, de az ennek mentén észlelhető kettős mércével azonban már van. Azt szeretnénk, ha minden elkövetett bűnügyet ilyen komolyan kezelnének az igazságszolgáltatás berkein belül, a személy- és vagyon elleni bűncselekmények esetében pedig a kormánytól azt várjuk, hirdessen zéró toleranciát.

Statisztikák szerint naponta átlagosan 1300 bűncselekmény történik az országban, így ezekben a percekben is több mobiltelefont lopnak el ismeretlenek. Ebbe pedig még bele sem tartoznak a szabálysértési eljárás kerete alá tartozó esetek, melyek az 50 ezer forintos értékhatár alatti lopásokra vonatkoznak.

A Jobbik korábban is javasolta, hogy ezt a szabálysértési értékhatárt 50 ezer forintról 5 ezer forintra csökkentse a kormány. Az értékhatárt ugyanis, mely kapcsán a volt SZDSZ-es Kuncze Gábor a „megélhetési bűnözés” kifejezést megálmodta, a Fidesz 1999-ben 5 ezerről 10 ezerre emelte, majd ezt követően a szocialista kormány duplázta meg 20 ezerre. Ezt követte a második Orbán-kormány, ami két és félszeresére emelte a határt.

Minderre csupán azért volt szükség, mert így számos bűncselekmény módosult „csak” szabálysértéssé, így pedig a bűnügyi statisztikák látszólagos javulását tudja lobogtatni a kormányzat. A Jobbik szerint viszont az értékhatár csökkentése felbujtásként hat a bűnözésre hajlamos személyeknél, így azt 5 ezer forintra csökkentenénk.

Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…