2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Drasztikusan romlik a közbiztonság Borsodban

Drasztikusan romlik a közbiztonság Borsodban

Miközben Kontrát Károly belügyi államtitkár arról beszél, hogy ma Magyarországon rend és biztonság van, addig az elmúlt évben Borsod-Abaúj-Zemplénben 26 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma, hangzott el a Jobbik sajtótájékoztatóján, ahol kiderült az is, a riasztó adatok ellenére a rendőrség még mindig Jakab Péter avasi sétáján mereng. Jakab Péter, a párt megyei alelnöke szerint 2012 Borsod-Abaúj-Zemplén újabb fekete éve volt. A politikus elmondta, tavaly a személy elleni bűncselekmények száma 6, a vagyon ellenieké 13, míg a közrend elleni bűncselekményeké döbbenetes módon 84 százalékkal nőtt a KSH adatai szerint. Ráadásul a statisztikában nem szerepelnek azok a bűnesetek, amelyeket a sértettek már be sem jelentenek, tette hozzá.

Mint mondta, a riasztó számok mellett a többek között Ózdon, Gagybátorban vagy épp legutóbb Lyukóvölgyben elkövetett gyilkosságok brutalitása is jelzi, a megyében elszabadult a pokol. A térség radikális beavatkozást igényel, ehelyett azonban a Fidesz kormány „struccai” csak azt hajtogatják, hogy Magyarországon rend és biztonság van, a valódi bűnözők helyett pedig a Szebb Jövőért Magyar Önvédelem ellen indítanak hadjáratot. Jakab Péter szerint a kormány láthatóan lemondott a megyéről, ez pedig azt jelenti, a borsodiak 2014-ig az állami szervek helyett most már biztosan csak magukra és a Jobbikra számíthatnak.

Újságírói kérdésre válaszolva Jakab Péter kitért arra is, a rendőrség még mindig nyomoz ellene, amiért szerintük megszervezte a Szebb Jövőért avasi sétáját múlt év decemberében. A politikus érthetetlennek nevezte, hogy miközben a bíróság már három hónapja jogerősen kimondta, hogy az Avason sétálók nem követtek el jogsértést, a miskolci rendőrség azóta kétszer is kérte az ellene folyó nyomozás meghosszabbítását, aminek az ügyészség eleget is tett. „Úgy tűnik a hatóság pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve akarja bebizonyítani, hogy megszerveztem egy törvényes sétát, ez pedig sokat elárul a rendőrség mentalitásáról” – fogalmazott az alelnök. Szerinte a riasztó közbiztonsági adatok annak is köszönhetőek, hogy az egyenruhások mindenképp ott akarják megtalálni a bűnözőt, ahol nincs, ahol viszont tudjuk, hogy van, ott csak elvétve keresik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp