2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Döntsenek a választók!

Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője a mai napon az alábbi javaslattal
érkezett a Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével folytatandó egyeztetésre.

Javaslat

az egyéni országgyűlési képviselőjelölt és miniszterelnök-jelölt kérdés
megoldására a szövetségkötési tárgyalások keretén belül

Az elmúlt három hónapban folyamatos szövetségkötési tárgyalásokat folytattunk,
most pedig közeledik az augusztus végi határidő, amikorra közösen vállaltuk
az egyéni országgyűlési képviselőjelölt-állítás előkészítésének lezárását.
Mindannyian tudatában vagyunk felelősségünknek: ha nem tudunk megállapodni,
akkor nehéz lesz a kormányváltás ígéretével fellépni a 2014 tavaszi választáson
– pedig az Orbán-Simicska rezsim nemcsak legyőzendő, de egy erős szövetséggel le is győzhető!

A későbbi kormányprogram alapjairól még júniusban meg tudtunk állapodni.
Az egyéni országgyűlési képviselőjelöltekről szóló tárgyalás első három fordulója
után azonban világossá vált: lehet ugyan érdemi haladást elérni bizonyos jelöltjeink
egyeztetésében, a miniszterelnök-jelöltség kérdésének személyi vonatkozásai azonban
akadályozzák, hogy megszülessen az együttműködésre vonatkozó, összetett megállapodás.

Tíz nappal ezelőtt a nyilvánosság kizárásával írásban kompromisszumos javaslatot
tettünk annak érdekében, hogy előrelépést lehessen elérni az egyéni választókerületi
képviselőjelöltek terén. Megállapodásra azonban mindeddig nem jutottunk.
Éppen ezért az alábbiakban javaslatot teszünk az egyéni országgyűlési képviselőjelölt-állítás
és a miniszterelnökjelölt-állítás kérdésének kölcsönös rendezésére.
Álláspontunk szerint az alábbi folyamat segíti a legjobb képviselőjelöltek megtalálását,
szavazótáboraink további bővítését és – végső soron – a reménybeli parlamenti választási győzelmet.

Egyharmad, kétharmad

Javasoljuk, hogy az egyéni országgyűlési képviselőjelöltekre vonatkozó egyezetést zárjuk úgy,
hogy – összhangban a tárgyalásokon is felmerültekkel -, megállapodunk a méltányosként elfogadható
35-71 arányban a 106 egyéni választókerületet illetően.

Ez erős kétharmadot biztosít az MSZP-nek, és szűk egyharmadot az Együtt-PM-nek.

A konkrét egyéni választókerületek szintjén pedig törekszünk arra, hogy e fenti arány
– a győztes választás során – majdan megszerzett egyéni választókerületek szintjén
is érvényesülhessen a jelöltállító szervezeteink között.
A legutóbbi egyeztetésen körvonalazódott azon megyék köre, amelyeket érintően
lezárhatók az egyeztetések az egyéni választókerületekről. Látjuk azon megyék
körét is, amelyekben csak egy-egy választókerület esetében van szükség pontosítására.
Úgy ítéljük meg továbbá, hogy a vitásabb megyék még rendezetlen kérdései is megoldhatók
az MSZP által korábban megfogalmazott kompromisszumos javaslatokból kiindulva.


Listavezető helyért cserében kompenzáció a listán

Javasoljuk, hogy függően attól, melyik párt adja a miniszterelnök-jelöltet, a másik pártot
kompenzáljuk az országos listán! Továbbá javasoljuk, hogy az egyéni jelölti egyeztetések
során már elhangzott szűk egyharmad/erős kétharmad arányt tekintsük irányadó alapnak
a listás mandátumok elosztása során is.

Mondjuk ki azt is, hogy amennyiben a későbbiekben kölcsönösen megállapodunk harmadik
szereplők bevonásáról az összefogásba, akkor ezt pro-rata alapon – a jelöltállító szervezeteink
között rögzített arányt megtartva – tesszük meg.

Miniszterelnök-jelöltség: döntsenek a választók!

A miniszterelnök-jelölt állítás szempontjából döntő jelentőségűnek tartjuk
azt a tényt, hogy a bizonytalanok nagy száma és a széles ellenzéki összefogás
szükségessége miatt ne egy-egy pártnak legyen jelöltje, hanem a kormányváltást
remélő választoknak közösen.

Erős legitimáció és a tábor bővítésének képessége segíti csak a kormányváltás ügyét,
ezért ebben a kérdésben döntsenek a választók!
Javasoljuk, hogy a miniszterelnök-jelölti kérdését ne a tárgyalódelegációk döntsék el,
hanem azok, akiknek az érdekében a szövetségkötési tárgyalásokat elindítottuk:
a kormányváltást akaró választópolgárok. Mindennek érdekében egy rövid – legfeljebb kéthetes –
személyes kampány után egyeztetett módszertanú, auditált közvélemény-kutatással vonjuk
be a demokratikus ellenzéki pártok szavazóit és kormányváltást akaró bizonytalan választókat
a miniszterelnök-jelölt személyének eldöntésébe.

Kérdezzük meg tőlük, hogy ki legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje?

A miniszterelnökjelölt-választó párviadal módszertanát illetően úgy véljük:
– kettő, vagy három, mind a két fél bizalmát egyaránt élvező véleménykutató intézetnek kellene elvégeznie a felmérést,
– ugyanazzal a rövid kérdőívvel,
– átlátható és ellenőrizhető módszertannal.
A mérést megelőző időszakban a választók érdekében élő televíziós vitát is lehetne
rendezni miniszterelnök-jelöltjeink között. Pártjainknak vállalniuk kell, hogy
a folyamat végén az így kijelölt miniszterelnök-jelöltet terjesztik be javaslatként
legfőbb döntéshozó testületük elé. A nemzetközi tapasztalatok szerint egy ilyen
nyitott folyamat segíti az ellenzéki mozgalmak választási felkészülését; ráadásul
a véleménykutatás, mint megoldás kellően gyors megoldást is biztosítana kizárná
azt a veszélyt, hogy a Fidesz ártó szándékkal befolyásolja a folyamatot.

Az ősz meghatározó részében így már a közös kampánnyal tudnánk foglalkozni:
egymás helyett a rosszul kormányzó Orbán-kabinettel és elsősorban is az ország jövőjével.


Megegyezés hiányában: összehangolt indulás az egyéni választókerületekben

Amennyiben a miniszterelnök-jelölti kérdés rendezésére vonatkozó javaslatunkat
az MSZP nem fogadja el, akkor a választási rendszer által biztosított lehetőséggel
élve más együttműködési formát kell választanunk – amely ugyanakkor továbbra is
a választóknál hagyja azt a jogot, hogy a miniszterelnökről döntsenek.

Ebben az esetben azt javasoljuk tehát, hogy közös listás, közös egyéni képviselő-jelöltes
együttműködés helyett összehangoláson, koordináción alapuló választási együttműködésben
állapodjunk meg, amely garantálja, hogy az ellenzéki oldal legnagyobb erői nem indulnak el
egymás ellen az egyéni választókerületekben, miközben a választók kettőnk pártlistái között
választhatnak – töredékszavazat vesztés nélkül!

Ehhez a közös kormányprogram alapjai már adottak, a miniszterelnök személyéről
és a kormány összetételétől pedig a választási eredmények ismeretében, a választópolgárok
akarata alapján állapodhatunk meg.

Az általunk javasolt megoldás egyszerű és méltányos – kölcsönös kompromisszumot
jelent mindkettőnk részéről a tárgyalások nyitó pozícióihoz képest.

Budapest, 2013. augusztus 23.

Az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetségének elnöksége

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek