Hende Csaba bejelentette, hogy Szombathely is stadiont kap, meg futsalpályát, mintegy 10 milliárd forintért, pedig a vasi megyeszékhelynek van futballpályája.
Nem értjük, mi szükség van erre a luxuskiadásra. Épül a Fradi-pálya, a debreceni és a vezér óhajának megfelelően a felcsúti is. A magyar adófizetőknek Orbán Viktor focimániája eddig mintegy százmilliárd forintjába került, miközben 4,5 millió szegény él Magyarországon és a leszakadás folyamatos.
Ugyanezt a pénzt költhették volna a műtéti várólisták rövidítésére, szegény gyerekek iskolai ösztöndíjára, egyetemi férőhelyek bővítésére, vállalkozásfejlesztésre, egészségügyi béremelésre, a romák felzárkóztatására – és a sor hosszan folytatható.
A Demokratikus Koalíció tiltakozik az újabb stadionépítés és a közpénzek elherdálása ellen. A következő, demokratikus kormánynak kötelessége lesz a pazarlás megállítása és a felelős gazdálkodás helyreállítása.