2024. 06. 20. csütörtök

Rafael
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

DK: Orbán Viktor, az öngólkirály

Sajtóinformációk szerint a 110 milliárd forintos megszorítás első lépéseként a kormány 16 kiemelt sportág támogatását nyirbálja meg, míg a stadionépítések zavartalanul folytatódhatnak. A kajak-kenu szakágtól például 150 milliót vonnak el, mindezt úgy, hogy még egy hét sem telt el azóta, hogy az U23-as VB-n a magyar versenyzők 15 érmet söpörtek be, melyből 10 arany. Eközben az U19-es futball válogatottunk felejthetetlen bénázásával és szervezetlenségével a felnőttekhez hasonlóan sok órányi szórakozást nyújt a világ futballtársadalmának. A Magyarországon auditáló belga Double Pass futballfejlesztéssel foglalkozó szervezet is egyértelműen rámutatott arra, hogy a magyar futball értékelhetetlen állapotban van, az akadémiai rendszer a teljes csőddel egyenlő. A stadionok viszont továbbra is épülnek és szépülnek, adó milliárdokat felemésztve, míg a magyar futballszakma ugyanabból a sikertelen és nyilvánvalóan inkompetens „szakmai” stábból áll, mint az elmúlt 30 évben.

A Demokratikus Koalíció azt szeretné megtudni Orbán Viktortól, hogy mi kell ahhoz, hogy felismerje, a stadionépítésekből még nem lesz foci, a pénzből nem lesz szakmai tudás? Mikor látja be, hogy a magyar futball alapvető problémája ugyanaz, mint az országé, miszerint a tudás és tehetség helyett csak a pénz és a kapcsolat számít? Mit vár el egy olyan futballkultúrától, melyben nem a tehetséges, hanem a gazdag gyerekek jutnak játéklehetőséghez? A Demokratikus Koalíció szerint a miniszterelnök, ahogy eddig is tette, továbbra is csak öngóljaival fogja „segíteni” a magyar foci felemelkedését. A DK meggyőződése, hogy ha lesz is egyszer magyar futball, az biztosan nem Orbán Viktor nevéhez és korrupt kormányához fűződik majd.

Vadai Ágnes
A Demokratikus Koalíció
Országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek