2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

DK: Miért nem segít a menekülteken a katolikus egyház?

A Katolikus Anyaszentegyház a menekültügyben is folyamatos erkölcsi iránymutatással szolgál a világ keresztény közösségének.

Ferenc pápa már júniusban felszólította azokat, akik lezárják határaikat a menekültek előtt, hogy „kérjék Isten bocsánatát”, valamint folyamatosan a menekültek befogadására és megsegítésére buzdított, ma már erre kérve az európai plébániákat is. A pápa szavai az ezer menekültnek szállást adó bécsi érsektől a kétszáz embert elszállásoló burgenlandi egyházmegyéig követőkre lelt, egyedül hazánk katolikus egyházánál talált süket fülekre.

Erdő Péter esztergom-budapesti érsek kínos magyarázkodása azóta sem ért véget, hogy a menekültek befogadását embercsempészetnek nevezte: ma már inkognitóban segédkező egyházi személyekről beszél.

A Demokratikus Koalíció levélben fordult Erdő Péterhez azt kérdezvén, hogy nem az volna-e az egyház küldetése, hogy a kormány cselekedeteit Jézus mércéjével mérje? A DK elvárja a Magyar Katolikus Egyház vezetésétől, hogy a hónapok óta tartó csend után végre emelje fel a szavát a kormány embertelensége ellen és nyújtson segítséget az elesetteknek: a háborúból menekült családoknak, nőknek és gyermekeknek. A DK várja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia világos állásfoglalását, gyakorlati útmutatását a helyes és helytelen tettek konkrét megnevezésével, valamint egy ökumenikus fellépés kezdeményezését a menekülthelyzetre való tekintettel.

Kerék-Bárczy Szabolcs
Elnökségi tag DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…