2024. 06. 22. szombat

Paulina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

DK: Balog miniszter a felelős a gödi szociális otthon embertelen körülményeiért

Elviselhetetlen viszonyok uralkodnak a gödi Topház Speciális Otthonban, ahol száznál több értelmi fogyatékos, mozgás- és halmozottan sérült gyermeket gondoznak. Az Orbán-kormány felelősségét súlyosbítja, hogy a Balog Zoltán által vezetett minisztérium ismerte a nemzetközi civil szervezet jelentését, és azonnal vizsgálatot ígértek – mégsem történt semmi. Ráccsal lezárt szobákban, lepedővel kikötött gyermekek szenvedtek.

A tárca hiába készített intézkedési tervet, abból szinte semmi nem valósult meg. Nem javít a helyzeten az sem, hogy az „emberminisztérium” most bezárná az intézményt, mert a gyalázat megtörtént, és most nem tudni, mi lesz gondozottakkal.

A Demokratikus Koalíció azt követeli a helyzetért súlyos felelősséget viselő Balog Zoltántól, hogy haladéktalanul intézkedjék. Szüntesse meg az emberi jogokat súlyosan sértő intézkedéseket, oldja meg a tisztességes szakmai munka feltételeit. Amúgy Balog miniszternek a történtek után le kellett volna mondania, mert politikai és erkölcsi érzéketlenségének ezek az emberek sínylették meg a következményeit.

Niedermüller Péter
Alelnök
DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…