Sajtóhírek szerint az Erzsébet téren lévő új étterem tulajdonosi köre több ponton is Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez köthető. A pályázat nyertese ráadásul egy olyan vállalkozó, aki 89 millió forintos árbevételt termelt 2013-ban a pénztárgép-csere biznisz alkalmával.
A pályázat „természetesen” nem nyílt, hanem meghívásos volt, így mindenképpen érdekes, hogy egy, a kormányhoz ilyen szorosan köthető személy nyert jogot egy olyan étterem kialakítására, mely részben állami pénzből készült el. Az ügy pikantériája továbbá az is, hogy a győztes pályázó a gasztronómia területén súlytalan, mégis az ország legjobb éttermeinek vezetőit utasította maga mögé.
A Demokratikus Koalíció elítélendőnek és aggasztónak tartja, hogy a szakmai tapasztalat és a tehetség helyett ismét a hűbéri viszonyok győztek. A párt továbbá sürgeti a meghívásos pályázatok megszüntetését, egy nyílt, átlátható és igazságos pályázati rendszer kialakítását. A DK megbocsájthatatlannak tartja, hogy a kormány a gazdaság után a kultúra színterén is a hatalom eszközével él, ha saját érdekkörének kiszolgálásáról van szó.
Kerék-Bárczy Szabolcs