A tegnapi napon Áder János várható bejelentése tartotta izgalomban a teljes magyar sajtót. A köztársasági elnök sajtótájékoztatójából kiderült, hogy hivatala egy új szervezeti egységgel bővült, a Környezeti Fenntarthatósági Igazgatósággal. Áder János a „rendkívüli” bejelentés bizsergető izgalmában azonban megfeledkezhetett pár dologról, melyről beszélnie kellett volna.
Ha már környezetvédelem, beszélhetett volna arról, hogy a sebtében elfogadott útdíjrendelet miként növeli városaink környezetszennyezését vagy arról, hogy milyen hatásai lesznek az orosz hitelből felépíteni kívánt Paks2-nek. Köztársasági elnökként megemlíthette volna, hogy még mindig nem tudjuk, ki az az öt kormánytag vagy kormányközeli ember – Vida Ildikón túl -, akiket korrupciógyanú miatt tiltottak ki Amerikából. Áder persze arról is beszélhetett volna, hogy napjainkban sajnos már mindennaposnak számít, hogy parlamenti képviselők rasszista facebook-posztokat tesznek közzé.
A Demokratikus Koalíció fontosnak tartja a környezetvédelmet, ugyanakkor úgy gondolja, hogy Áder János elmulasztja köztársasági elnöki feladatai ellátását. A DK arra kéri Áder Jánost, hogy végre végezze rendesen a munkáját, beszéljen az országunkat érintő legfontosabb problémákról!
Molnár Csaba
ügyvezető alelnök
Demokratikus Koalíció