2024. 08. 4. vasárnap

Domonkos, Dominika
1 EUR 397 HUF
1 GBP 467 HUF

DK: A fideszes politikusok a gazdagságban, a magyar emberek az adósságban úsznak

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a sajtó tehet arról, hogy az elszegényedő magyar emberek napról napra azzal szembesülnek, hogy a Fidesz politikusainak vagyona követhetetlenül gyarapszik.

Az államtitkár szerint tehát nem azzal van a baj, ha a hatalom emberei luxusutakkal, luxuskarórákkal, medencékkel, jachtokkal, gyanúsan olcsón vett ingatlanokkal és milliárdos nagyságrendű felhalmozott vagyonokkal rendelkeznek, hanem azzal, ha a magyar sajtó erről be mer számolni.

A Fidesz érdekes módon teljesen másképpen vélekedik a politikusok vagyonosodásáról kormányon, mint azt ellenzékben tette. A korrupt kormány milliárdos döbrögieinek L. Simon szerint járnak a luxuskörülmények, hogy így könnyebben fordítsák értékes idejüket a közjó szolgálatára. A kormányzati korrupció és a sebészi pontossággal kivitelezett országrablás azonban nem a közjót szolgálják, így az államtitkár újabb nyilatkozatát is a logika kényszerült cáfolni.

A Demokratikus Koalíció szeretné emlékeztetni a maffiakormány dúsgazdag kiskirályait, hogy az ország több, mint egyharmada szegénységben él és még Romániában is kevesebb az éhező gyermek, mint nálunk. A DK felszólítja a korrupt kormány tagjait, hogy ne provokálják a napi megélhetésről is csak álmodozó 4 millió magyar embert a számolatlan pénzszórással, inkább tegyenek arról, hogy Magyarország ne a nyomor országa legyen.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

127554
Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében Még hogy nem vállalkozó kedvűek a magyar fiatal…

További cikkek