2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • Brutális kényszervallatás eltusolása miatt ítélte el a magyar államot a strasbourgi bíróság

Brutális kényszervallatás eltusolása miatt ítélte el a magyar államot a strasbourgi bíróság

 Mai ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) megállapította, hogy a magyar hatóságok megsértették a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) roma származású ügyfelének alapvető emberi jogait azzal, hogy eltusoltak egy rendőrségi fogdán történt kényszervallatást.

A jogvédő szervezet ügyfelét 2010-ben előállították a városi rendőrkapitányságra. Ügyfelük később feljelentést tett amiatt, hogy a 12 órás fogvatartás és a kihallgatás alatt állítása szerint hat rendőr és két biztonsági őr brutálisan bántalmazta és megalázta őt azért, hogy elismerő vallomást kényszerítsenek ki tőle. A rendőrök azt mondták, hogy „nem érdekli őket az sem, ha megdöglik, legalább egy cigánnyal kevesebb lesz”. Az esemény lelkileg is megviselte.

Szabadulása után néhány órával a TASZ ügyfele kórházba ment, az ott kiállított lelet szerint a koponyáján, orrán, lapockáján, csípőjén, karján, kezén és combján is voltak sérülések. A feljelentése alapján indult eljárást az ügyészség arra hivatkozva szüntette meg, hogy  nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, hogy valóban a gyanúsítottak követték el a bántalmazást.

A sértett a TASZ segítségével az EJEB-hez fordult a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme miatt.

Az eljárás során az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) beavatkozott azért, hogy a TASZ ügyfele nyerje a pert. Az ERRC az intézményes rasszizmus létezésének figyelembe vételére kérte a Bíróságot.

“Az ítélet megállapította, hogy a kormány nem tudta cáfolni az eljárás során, hogy a rendőrségi fogdán keletkeztek a sértett sérülései. A strasbourgi bíróság szerint továbbá a magyar hatóságok nyomozása nem volt hatékony, és nem vizsgálták meg, hogy a bántalmazásnak volt-e rasszista indítéka.”   – mondta Jovánovics Eszter, a TASZ Egyenlőségprojekt vezetője.

Az eljárásban a TASZ ügyfelét dr. Baltay Levente és dr. Erdey Péter ügyvédek képviselték.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek