2024. 04. 21. vasárnap

Konrád
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Botka László elutasította a tárgyalást az ellenzéki összefogásról

Többszöri kísérlet után ma délután tudtam telefonon beszélni Botka Lászlóval. Azt javasoltam neki, hogy a felbukkanása óta eltelt 5 hónapot lezárva végre kezdjünk tárgyalásokat, hogy miként tudunk együttműködni 2018-ban az Orbán-kormány leváltásában. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a tárgyalási ajánlatot elutasította. Azt mondta, hogy tárgyalni csak akkor érdemes, ha a DK elfogadja az ő nyilvánosan bejelentett 4, a demokratikus ellenzéki pártoknak címzett feltételét.

Szerintem ez nem tárgyalás, hanem diktátum. Sajnálom. Sajnálom, hogy Botka László az elmúlt fél évben többször tárgyalt Orbán Viktorral, mint az ellenzék bármelyik pártjának vezetőjével. Sajnálom, de a DK nem fogja elfogadni, ha valaki hódítani, nem pedig partnerek között megállapodni akar. Az erő egyoldalú alkalmazását az Orbán-kormánytól sem fogadjuk el, és nem hisszük, hogy sikeres módja lehet egy eredményes ellenzéki együttműködésnek. Ugyanakkor eszem ágában sincs a vitáról vitázni. A DK fenntartja álláspontját, de a győzelem stratégiáját nem egyoldalúan, hanem közösen kell meghatározni. A DK továbbra is nyitott a tárgyalásokra.

Gyurcsány Ferenc
A DK elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…