2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Az LMP feljelentést tett a kínai miniszterelnök látogatása alatt történtek miatt

Az LMP feljelentést tett a kínai miniszterelnök látogatása alatt történtek miatt

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a mai napon a tibeti tüntetőkkel és tibeti származásúakkal szembeni júniusi hatósági fellépés kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányságon feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés elkövetése, annak kísérlete, illetve arra való felbujtás miatt. Mint ismeretes, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa augusztus 4-i állásfoglalásában megállapította, hogy a zászlólengető tibetiekkel kapcsolatban eljáró rendőrség fellépése szemben állt a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, sérült a szabad véleménynyilvánítás joga, és az emberi méltósághoz való jog is. Az ombudsman arra is rámutatott, hogy amikor a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) a kínai kormányfő látogatásának idején, munkaszüneti napon és arányaiban nagy számban idézett be ellenőrzésre itt tartózkodó tibeti származású vagy a Fálun Gong mozgalomhoz kötődő embereket, akkor ezzel akadályozta őket abban, hogy véleményt nyilvánítsanak a látogatásról. Ezzel pedig a hivatal a hátrányos megkülönböztetést tilalmával összefüggő visszásságot okozott.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője ezért a mai napon a Budapesti Rendőr-főkapitányságon feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés elkövetése, annak kísérlete, illetve arra való felbujtás miatt.

Az LMP volt az egyetlen parlamenti párt, amely elítélte, hogy a kínai kormányfő látogatásának zavartalanná tétele érdekében a magyar hatóságok törvényes indoklás nélkül léptek fel a tibetiek és a tüntetők ellen. Az eset után kezdeményeztük a BRFK és a BÁH vezetőinek meghallgatását, interpelláltuk a miniszterelnököt és határozati javaslatot nyújtottunk be Tibet ügyében, amely megegyezik a Fidesz-KDNP 2008-ban benyújtott határozati javaslatával.

A rendőrségi feljelentés innen letölthető: http://lehetmas.hu/wp-content/uploads/2011/08/Schiffer-A_feljelentes-1.png és http://lehetmas.hu/wp-content/uploads/2011/08/Schiffer-A_feljelentes-2.png

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp