A jó kormányzás gazdaságpolitikája olyan adórendszert teremt, amely lent támogat, fent békén hagy, a vállalkozó szellemet pedig elismeri. A Fidesz frakcióvezetője ma ismét a vasárnapi légből kapott számot szajkózta, ettől azonban az még nem lett igaz. Rogán Antal mai sajtótájékoztatójának célja ismét az volt, hogy médiafölényét kihasználva, a figyelmet a rossz kormányzásról, a terjedő nyomorról, a gazdasági zsugorodásról, sárgacsekk-adóról és a telefonadóról elterelje. A hazugsággal szemben mi ismét elmondjuk az igazságot: az Együtt 2014 és Bajnai Gordon nem fogadja el a Fidesz és Rogán Antal javaslatát egy 48 százalékos szja-kulcs bevezetéséről.
Az Együtt 2014 olyan adórendszert fog érvénybe léptetni, amelyben a legalacsonyabb jövedelműek nettó bére 8-10 ezer forinttal fog növekedni, míg csak a legvagyonosabb 300 ezer adózónak kell majd többletterhet vállalnia. Fenntartjuk azt is, hogy ezt a jól kereső réteget sem szabad olyan mértékben adóztatni, hogy az a teljesítményt visszafogja.
Hiába hazudik a Fidesz minden nap, minden lehetséges felületen: az Együtt 2014 a választásokig több százezer emberhez viszi el a remény üzenetét. Le fogjuk váltani az Orbán?Simicska-rezsimet!