2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Adják ki a kötelező munkaközi szünetet a közszférában is!

Adják ki a kötelező munkaközi szünetet a közszférában is!

Mai napon az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága elé került a Jobbik által benyújtott törvénymódosító javaslat, mely vissza kívánta adni azt a lehetőséget, hogy a napi kötelező munkaközi szünet az állami szférában is – munkaadó és munkavállalók közti megegyezés esetén – beleszámíthasson a munkaidőbe. A versenyszférában most is lehetőség van arra, hogy a munkaidőbe számítson ez a szünet, csupán az állami szférára vezették be a korlátozást az új Munka Törvénykönyvében.
A Fidesz azonban elutasította még a lehetőség visszaadását is, arra hivatkozva, hogy a munkaközi szünetet kötelező kiadni, olyan nincs, hogy valahol nem adják ki. A költségvetésből finanszírozott intézményeknek pedig véges a költségvetése, amit ezzel a feltétellel alakítottak ki, tehát ilyen esetleges plusz bérköltséget eredményező járó lehetőséget nem kívánnak teremteni.

A kormánypárti képviselők ezzel elismerték, hogy egyáltalán nem érdekli őket, vajon a dolgozók megkapják-e a munkaközi szünetet, vagy végig kell dolgozniuk azt ingyen, miközben fizetésük jelentősen csökkent. Az sem érdekli őket, hogy vannak munkakörök, ahol annak jellegéből adódóan sokszor egyszerűen nem lehet kiadni a munkaközi szünetet – például a dugóban rekedt, de a menetrendet tartani köteles buszsofőr esetében. Az is kiderült, hogy csupán takarékossági okokból vezettek be még a versenyszféránál is kedvezőtlenebb és szigorúbb szabályozást az állami szektorra.

A fideszes véleményből az is látszik, hogy fogalmuk sincs a való világ működéséről, a törvényeket utópisztikus világkép alapján hozzák, és úgy gondolják, hogy majd a világ igazodik az ő feltételezéseikhez.

Természetesen a kormánypárti képviselők ezek után egyhangúlag elutasították a kezdeményezést.

A Jobbik nem hagyja ennyiben, a Parlament előtt is védeni fogjuk a javaslat szükségszerűségét!

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp