A Jobbik a kommunista diktatúrák bűneinek tagadása és tiltott önkényuralmi jelképek viselése miatt tett feljelentést a május 1-jén Pécsett történtek miatt. Tegnap a szélsőbaloldali, kommunista párt vezetői a vörös csillag közbotránkozást keltő viselése mellett kijelentették, hogy a kommunizmus egy humánus ideológia, amely nem összehasonlítható a fasizmussal. A rendőrségtől kapott információ szerint a nyomozóhatóság május 2-án a feljelentésünk után nyomozást rendelt el Vajnai Attila ellen. Felháborító, hogy a hazánkat megnyomorító és tömeggyilkos diktatúrát éltetők újfent szégyent hoztak Pécsre, amihez asszisztált az MSZP és a rendőrség tétlenkedése is. Érthetetlen, hogy a hatóságok miért nem indítottak eljárást azonnal a közbotránkozást kiváltó, a kommunista diktatúrák áldozatait megalázó provokáció láttán, különösen akkor, amikor a jelenlegi kormánypárt azt hirdette, hogy fel fog lépni minden szélsőség ellen.
Egyben vérlázítónak tartjuk azt is, hogy az MSZP rendezői engedték a szélsőbaloldali aktivistáik a tiltott önkényuralmi jelképeikkel csatlakozását a tegnapi vonulásukhoz, rendezvényükhöz. Ez csak azt jelentheti, hogy az MSZP csendben asszisztált a város lejáratásához és a bűncselekmény megvalósításához, egyben szavazatmaximálás miatt szívesen kokettál a kommunista szélsőségesekkel.
Az eset újból ráirányította a figyelmet arra az ordító kettős mércére, amit már több alkalommal is hangsúlyoztunk az önkényuralmi jelképek kapcsán. Míg most a Fidesz-hatalom hatóságai a vörös csillagot tétlenül nézték, addig a közelmúltban szintén Pécsett kirándulni szándékozókat állítottak elő.
Németh Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője