2024. 06. 12. szerda

Villő
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF

„A sajtó tájékoztatása nem indokolt”

A Miskolc Holding 2010 és 2011 évi gazdálkodásával kapcsolatban tartott csütörtökön tájékoztatót Káli Sándor, Miskolc volt polgármestere, országgyűlési képviselő, dr. Tompa Sándor, önkormányzati képviselő és dr. Halmai Gyula, a Miskolc Holding volt elnök-vezérigazgatója.

Káli Sándor azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy a jelenlegi városvezetés kerüli a sajtónyilvánosságot,és véleménye szerint a Fidesz és a Holding jelenlegi vezetése könyvelési manőverekkel akarja a Halmai-féle menedzsmentet lejáratni. Bírálta a városvezetést, amely szerinte „ügyetlen, hozzá nem értő és Miskolcot tudatosan tönkre akarja tenni”. Úgy véli, a fideszes vezetés intézkedései „Miskolc kárára vannak”.

Tompa Sándor szerint a városvezetés és a holding a nyilvánosság kizárására törekszik holding-ügyben. Mind a mai napig nem ismerhetik meg sem a szocialista képviselők, sem pedig a városlakók, hogy a fideszes városvezetés által  megrendelt átvilágítás során pontosan mit is állapítottak meg, s mi alapján tették meg feljelentéseiket.Elmondta: a Miskolc Holding tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolóban, de az idei üzleti terven is az szerepel, „a sajtó tájékoztatása nem indokolt”.

Pedig szerinte indokolt lehetne, mert a kampánya során a polgármester azt hangoztatta, hogy nyitott áttekinthető gazdálkodása lesz a városnak. Az üzleti tervről szóló előterjesztésben maga dr. Kriza Ákos polgármester ismerte el, a csőd közelébe került a Miskolc Holding. Dr. Tompa Sándor idézte is ez a részt: „A társaság vagyonának növekedése várható 2011. év során, azonban a likviditási helyzetét az önkormányzat által felhalmozott, jelentős mértékű (jelenleg mintegy 1,8 Milliárd Ft.) tartozás nagyban nehezíti. Ezen túlmenően egyes tagvállalatok által ellátott feladatok önkormányzati költségvetés terhére történő finanszírozása is csak nagyon jelentős késedelemmel valósul meg, amely körülmény miatt a Holding szinten 6 Milliárd Ft. összegben rendelkezésre álló folyószámla hitelkeret már a tavalyi év végétől nem fedezi a cégcsoport finanszírozási szükségletét. Amennyiben nem történik rövid időn belül az Önkormányzat részéről nagyobb összegben pénzügyi rendezés a Holding, illetve tagvállalatai részére, úgy reálisan fennáll egyes tagvállalatoknál a működtetési ellehetetlenülés, esetleg a felszámolás veszélye is.„Tehát csődközeli helyzetben van a Miskolc Holding, és a város 1,8 milliárddal tartozik a saját cégének.” Mindezt maga a  polgármester írta le.

Halmai Gyula elmondta: a 2010 szeptember 30-i évközi mérleg szerint a Miskolc Holding Zrt. 534 millió forintos eredményt produkált. Az októberi választási eredmények után az új, fideszes városvezetés menedzsmentváltás mellett döntött. Az új menedzsment igazgatóságának elnöke, Márkus Zsolt Endre és Szabó Tamás vezérigazgató a holding február 23-i felügyelő-bizottsági ülésére készített beszámolójában is az szerepel, hogy a holding és tagvállalatai várhatóan nyereséggel, összesen 285 millió forintos eredménnyel zárják majd az előző évet. Dr. Halmai Gyula szerint nagyjából ez lehetett a reális eredmény, éppen ezért találja meglepőnek, hogy a holding tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámoló – melyet már egy újabb menedzsment állított elő, s melyet június 27-én el is fogadott az önkormányzat fideszes többségű városgazdálkodási- és üzemeltetési bizottsága – már 1 milliárd 334 millió forint veszteséget állapít meg. „Hová tűnt 2 milliárd forint? Hogy lehet az, hogy a Fidesz által kinevezett első menedzsment még 285 millió forintos pozitívumról beszélt, majd az ő távozásuk után a még újabb fideszes menedzsment több mint 1,3 milliárdos veszteségről beszél?” – tette fel a kérdést. Kijelentette: szerinte ez csak úgy történhetett meg, hogy a holding jelenlegi menedzsmentje szándékosan rontotta a cég eredményét, többek között „létező értékeket írtak le veszteségként, és olyan kintlévőségeket írtak le, amelyek még bizonyíthatóan behajthatóak lettek volna”.
Éppen ezért az MSZP azt javasolja,- mondta Tompa Sándor –  hogy az önkormányzat állítson fel egy válságkezelő szakértői csapatot, melybe minden közgyűlési frakció 2-2 tagot delegálhatna. Ez a csapat az alábbi kérdésekre keressen választ:

– Mely cégek állnak az ellehetetlenülés, felszámolás közelében? Milyen lépéseket kíván tenni a város és a Holding vezetése ennek elkerülése érdekében?

– Tájékoztatták-e az érintett szakszervezeteket? Mit kíván tenni a „munkahely-teremtés polgármestere” az esetleges elbocsátások elkerülése érdekében?

– Miért kellett a régió egyik legtőkeerősebb vállalatcsoportját tönkretenni? Mi a hátsó szándék?

– Kik az új szakemberek és milyen munkát végeztek eddig a Holdingban a „válságkezelés” érdekében, akiket az elmúlt 6 hónapban vettek fel?
Ezeket a meglehetősen nagy súlyú és a város életét befolyásoló kérdéseket pedig ne csak a bizottság tárgyalja, hanem a közgyűlés is.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Igent mondott a kockázatra egy borsodi esküvőiruha-szalon tulajdonosa, aki a működés több adózási szabályát is felrúgva szolgálta ki ügyfeleit. Nem le…
„Kétkezes kapaszkodó”
Több mint ezer hamis játékkonzollal pakolták plafonig azt a kamiont, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Gyul…