2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Nemzetstratégiai Intézet lett Szász Jenő lelépési pénze

A Nemzetstratégiai Intézet lett Szász Jenő lelépési pénze

Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon felkérte Szász Jenőt az újonnan felállítandó Nemzetstratégiai Intézet vezetésére. Az időzítés több félreérthetetlen üzenettel is bír. Egyrészről az erdélyi Magyar Polgári Párt szombaton sorra kerülő tisztújítása előtt néhány nappal adott megbízás egyértelműen Szász Jenő lelépési pénzének tekinthető.

Másrészről pedig az MPP jelenlegi elnökének magyarországi feladatvállalása világosan jelzi, hogy a Fidesz a továbbiakban már nem kívánja támogatni pártját, hanem az RMDSZ-el való saját kiegyezését akarja ezzel a lépéssel is előkészíteni.

A Magyar Polgári Párt illetékes testületeinek tehát fontos és felelős döntéseket kell meghozniuk azon tekintetben, hogy az RMDSZ eddigi politizálásával szemben a továbbiakban is alternatívát kívánnak-e nyújtani az erdélyi magyarságnak.

A Miniszterelnökség sajtóközleménye szerint a Nemzetstratégiai Intézet „a kormány nemzetpolitikai döntéseit előkészítő háttérintézményként működik majd”. Ugyanakkor ilyen háttérintézmény már létezik és végzi feladatát: a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet ugyanis egy évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló indoklással és céllal állították fel. A Jobbik számára elfogadhatatlan, hogy a kormányzat egy tényleges tartalom nélküli, világosan megfogalmazott célok hiányában létrejövő és a meglévő intézményi struktúrával fölösleges párhuzamosságot eredményező szervezetet hoz létre pusztán azért, hogy egy kipróbált emberét ennek vezetésével fizethesse ki.

Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp