2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A miskolci Jobbik kiáll a devizakárosultak mellett

A miskolci Jobbik kiáll a devizakárosultak mellett

A devizakölcsönök mögötti visszaélések Miskolcon is rengeteg családot sodortak a csőd szélére. A helyi Jobbik igyekszik segítő kezet nyújtani a bajba jutottaknak, hangozott el a párt hétfői sajtótájékoztatóján.

Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci elnöke hangsúlyozta, pártja ellenzékből is mindent elkövet azért, hogy könnyítsen a devizahitelesek sorsán. Mint mondta, bár a Fidesz megígérte, mind a mai napig nem nyújtott érdemi segítséget a legnehezebb helyzetben lévőknek, ezért döntöttek úgy, megpróbálnak jogi támogatást biztosítani az érintett miskolciaknak. 

Ennek kapcsán a Jobbik megyei szakpolitikusa, Szász-Török Julianna kiemelte, a deviza kölcsönök törlesztő részlet emelkedése nem a CHF árfolyam emelkedéséből adódik, hanem abból, hogy a bankok egyoldalúan és tisztességtelenül megemelték az árfolyamrést és a kamatot, miközben a svájci jegybank kamata 2,75 %-ról 0-ra csökkent. A szakpolitikus szerint csupán a törvényeket kellene betartani annak minden jogkövetkezményével együtt, de erre sem a bankok sem a behajtóik nem hajlandóak. A szerződéseket törvényességi szempontból felül kell vizsgálni, ebben ajánlja fel segítségét a Jobbik a miskolciaknak – jelentette ki Szász-Török Julianna.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp