2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A miskolci Fidesz szálljon le a földre!

A miskolci Fidesz szálljon le a földre!

Ezt kéri a Jobbik, miután a múlt héten a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: „szárnyal Miskolc gazdasága.”

Pakusza Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő szerint Soós Attila, a „Fidesz bankárpolitikusa” valójában csak „álmodott egy nagyot”, és úgy gondolta, ezt megosztja a médiával is, annak ellenére, hogy minden miskolci ennek az ellenkezőjét tapasztalja.

Pakusza szerint ezt bizonyítja az is, hogy 2015-ben az önkormányzat képtelen volt kifizetni a holding-dolgozók 3 százalékos béremelését, amelyre a városvezetés tett ígéretet, emellett napi problémák is komoly gondot okoznak. Példaként hozta, hogy a választókörzetében fél év is kevés volt egy meghibásodott térfigyelő kamera javítására: 2015 augusztusában jelezte a problémát az illetékeseknek, akik válaszukban azt írták, folyamatban van a kamera javítása. Mára kiderült, egy nagy értékű alkatrész beszerzése miatt áll a munka, noha Soós Attila szerint szárnyal a gazdaság.

A jobbikos képviselő úgy fogalmazott: Soós Attila „túltolta a biciklit”, ezért arra kérik a kormánypárti politikust, legközelebb tájékozódjon jobban, és csak utána álljon ki a sajtó elé.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp