2024. 07. 23. kedd

Lenke
1 EUR 390 HUF
1 GBP 464 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • A Külügyminisztérium szerint nem állapítható meg emberi jogi jogsértés a legújabb temerini ügyben

A Külügyminisztérium szerint nem állapítható meg emberi jogi jogsértés a legújabb temerini ügyben

Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága ülésén úgy döntött, hogy a Külügyminisztérium írásbeli tájékoztatása alapján nem tesz további lépéseket az október 22-én letartóztatott délvidéki magyar fiatalok ügyében. A kérdést két hete Zagyva György Gyulával együtt a bizottság napirendjére vetető Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője kifogásolta, hogy a Külügyminisztérium a szabadkai főkonzulátus útján a szerb rendőrségtől kért tájékoztatást, de nem kereste meg az eljárás alá vont fiatalokat, sőt még hozzátartozóikat és védőiket sem, akik részletesen ismertették volna azokat a jogsérelmeket (védővel való kapcsolattartás korlátozása, önkényes őrizetbe vételek és házkutatások stb.), amelyeket a kocsmai verekedésbe keveredett, most nemzeti, vallási és faji gyűlöletből elkövetett, igen súlyos bűncselekménnyel gyanúsított magyar fiatalok elszenvedtek.  A külügy levele szerint csupán következtetés alapján állapították meg a fiatalok magyar nemzetiségét. Végképp elfogadhatatlan, hogy olyan végkövetkeztetésre jutott a külügy, nem állapítható emberi jogi sérelem, sem a tisztességes eljárás sérelme, illetve  azt sugallja, hogy az Alaptörvény elcsatolt területen élő magyarok egyéni jogainak előmozdítását előíró rendelkezésével dacolva, hogy jogsérelem és az érintettek magyar állampolgársága hiányában diplomáciai fellépésre nincs szükség, csupán az ügy figyelemmel kísérését javasolja a külügy.

Gaudi-Nagy Tamás ismét javasolta, hogy a bizottság magyarázatkérés és a jogsértések megállítása céljából keresse meg a szerb hatóságokat és küldjön ki jelentéstevőt, de a kormánypárti többség ezt is elutasította. A nemzeti jogvédő képviselő jelezte, hogy nem hagyja ennyiben az ügyet és tételesen összegyűjtve a jogsértéseket kéri ismét a még továbbra is előzetesben tartott délvidéki fiatalok érdekében való fellépést, hogy elkerülhető legyen egy újabb temerini justizmord, amelynek következtében öt magyar fiatal 61 év börtönt kapott és mai napig töltik büntetésüket. A magyar állam köteles kiállni minden magyarért a világban és különösen a Kárpát-medencében önrendelkezési jogaiban korlátozott, elszakított sorsban élő magyarokért. Már az is eredmény ugyan, hogy az emberi jogi bizottság foglalkozott az üggyel, a szerb rendőrség magyar államtól megkeresést kapott és a külügy figyelemmel kíséri az ügyet, de az igazi áttörést csak az hozhat, hogy ha sikerül a fiatalok mielőbbi szabadlábra helyezését elérni, illetve számukra a tisztességes eljárás minden feltételét az eljárás során biztosítani, és végső soron megóvni őket attól, hogy a szerb állam velük statuáljon példát a délvidéki magyarok megfélemlítése érdekében.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Megyéken átívelő akció
A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy polgári, valamint öt prügyi férfi. A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütött…